Ázsia Expressz: Kárpáti Rebeka mélyponton volt, amikor felkeresték

nlc | 2017. Október 30.
Kárpáti Rebeka az édesapjával, R. Kárpáti Péterrel versenyzett az Ázsia Expresszben. A Jóban Rosszban színésznője elmondta, lelkileg és anyagilag is mélyponton volt, amikor felhívták ezzel a lehetőséggel.

Kárpáti Rebeka és R. Kárpáti Péter egyértelműen a legösszeszokottabb páros volt az Ázsia Expresszben, amit nem kell magyarázni. Ez most viszont egy teljesen más helyzet volt, mint amit apa és lánya megszokott. Mégis, voltak olyan dolgok, amelyek a 0–24-es együttlét után derültek ki. „Az első napok után realizáltuk, hogy mennyi minden vár még ránk. Nem egyszerű, hiszen folyamatosan vesz a kamera, rajtad van a mikroport, és akarva-akaratlanul szerepelsz, még ha magadat is adod. Azért ez szül majd kínos pillanatokat, amelyeket hamarosan a nézők is láthatnak majd” – kezdte az NLCafe.hu-nak Rebeka. 

„Inkább csapattársak voltunk, mint apa-lánya. Most ez kellett ide, persze azért sokat segített, hogy mi ismertük egymást a legrégebb óta. A legnehezebb az volt, hogy egész nap nem ettünk. Általában este jutottunk ételhez, amikor megvendégeltek. Persze minden megpróbáltatás ellenére menni kellett, rajtunk volt a nyomás, hogy minél gyorsabbak legyünk, ez így összesen volt nagyon sok.”

Rebeka elmondta, hogy ez a lehetőség számára a legjobbkor jött, így nem is volt kérdés, hogy elvállalja. „Nagyon mélyponton voltam lelkileg, anyagilag, fizikailag. Ültem az átmeneti albérletemben, ahonnan már ki akartak lakoltatni, sírva, az egyetlen szem székemen, az ölemben a kutyámmal, hogy most mi lesz az életemmel. Ekkor csörrent meg a telefon, és elmondták, hogy már kikértek a Jóban Rosszban-ból, elvállalnám-e?! Gyorsan felhívtam apát, hogy nincs kérdés, erre igent kell mondani” – emlékezett vissza Rebeka, akire nagy hatással volt ez az út. 

„Sok dolgot átértékeltem, bizonyos dolgok megváltoztak bennem, főleg a felfogásom. Akkor még az előző párommal voltam együtt, de nem ezért szakítottunk, az már régóta érlelődött” – zárta szavait Rebeka, akinek egy ideje már új szerelme van

Exit mobile version