Szabó Zsófi fiának keresztelőjén Fördős Zé is vendég lesz

nlc | 2017. Október 30.
Új versenyzők érkeznek a héten, akiket Fördős Zé alaposan kifaggat a főzés kapcsán. Az egyik Konyhafőnök VIP Szabó Zsófi, aki kismamaként bizonyít.

Új hét, új versenyzők lépnek be a Konyhafőnök VIP konyhájába, köztük Szabó Zsófi, aki várandósan veti bele magát a megmérettetésbe. Zsófit nem akadályozza a pocakja a mozgásban, és egyáltalán nem riad meg a feladatoktól, sőt kifejezetten várja, hogy gasztronómiai tudását próbára tegye.

Szabó Zsófi a Konyhafőnök VIP versenyét komolyan veszi (FOTÓ: RTL Klub/Konyhafőnök VIP)

Kedélyesen kezd hozzá az első feladathoz is, mely alatt Fördős Zének mesél várandósságáról, amely eddig szerencsére problémamentes volt. „Fiú lesz, de a nevét még nem találtuk ki. Inkább a férjemre hagyom ezt a dolgot  – persze, azért megbeszéljük –, de néha olyan neveket mond, hogy ketté áll a fülem. Például egyszer mondta, hogy legyen Íliász. Kis Íliász? Nem, én ezt nem szeretném” – mondta Zsófi, akinek történetét hallgatva Zé azonnal kedvet kapott a babázáshoz.

Legalábbis egy keresztelő erejéig. „A keresztelőre hívjatok el mindenképp. Kicsit erőltettem, mert magadtól nem mondtad volna, de örülök, hogy oké” – poénkodott Zé, aki 18:55-tól az RTL Klubon értékeli a Konyhafőnök VIP-versenyzők ételkölteményeit.

Exit mobile version