Körözést adtak ki Bárdosi Sándor ellen

nlc | 2017. December 15.
Garázdaság miatt keresi a rendőrség az olimpiai ezüstérmes birkózót, Bárdosi Sándort.

Tegnap rendelt el körözést garázdaság miatt Bárdosi Sándor ellen a rendőrség, írja a 24.hu. Bárdosit 2014-ben jelentették fel garázdaság miatt. A birkózó elmondása szerint korábbi barátja, a kemposzövetség elnöke így akart rajta bosszút állni.

Bárdosi Sándor

„Jóban voltunk Ádámmal, de aztán megszakítottam vele a kapcsolatot. Ezt követően egy évig majdnem mindennap felhívott, vagy bejött az edzőterembe, és provokált a gyerekek meg a szülők előtt. Többször megfenyegetett, hogy tönkretesz, és elveteti az olimpiai járadékomat… Én nem tettem feljelentést ellene, ő viszont igen” – fogalmazott akkor Bárdosi Sándor.

A 24.hu beszélt a sportolóval, aki nem tudja, most miért került fel a körözött személyek listájára. Szerinte a régi ügyet lezárta, a rá kiszabott büntetést befizette, az erről szóló dokumentumokat pedig be is mutatja a napokban a bíróságon – vagyis ha minden igaz, a birkózó kész feladni magát.

Bárdosi Sándor szerint ő példás családi életet él, és nem örül annak, hogy olyan dolgok miatt kell magyarázkodnia, amelyeket egyfelől lezárt, másfelől nem is igazak.

 

Exit mobile version