Szabó Győző: „Jött értem az autó hajnalban, az fájdalmas volt”

nlc | 2018. Február 01.
A nézők már nagyon várják, szombaton pedig végre láthatják A mi kis falunk második évadának első részét. Rengeteg munkát tettek bele a színészek, Szabó Győzőnek például csupán két nap szünete volt.

1 hete jött ki A mi kis falunk első előzetese. A sorozatot már nagyon várják a nézők, az első évad után egyből követelték a következő részeket. Egyre jobb nézettséget produkálnak a magyar sorozatok, ami a stáb és a színészek munkáját dicséri. Szabó Győző, aki egyébként jó viszonyt ápol kolléganőjével, Bata Évával, azt mondta az NLCafe.hu-nak, hogy nagyon jól összebarátkoztak, szinte családdá kovácsolódtak a forgatások alatt. 

„Már összeszokott a csapat, szeretjük egymást, a nézők is megismerték a karaktereket. Most több résszel jövünk ki és sokkal pörgősebb, izgalmasabb dolgokkal. Ezt kívánom minden színésznek az életébe” – kezdte Szabó Győző, aki a Valami Amerika harmadik részéről is szót ejtett. 

A nyaram eléggé durva volt, hiszen a Valami Amerika 3-at is nyomtuk, mindjárt kijön. Nagyon pörgős, nagyon amerikai, nagyon akciós, nagyon vicces családi vígjáték, szerintem ez lesz a legjobb. A mi kis falunkat is forgattuk, szóval két nap szabadnapom volt, de egyszerűen muszáj volt tolni, nincs mese. Én szeretem csinálni, de amikor 3:40-kor jött értem az autó hajnalban, az egy kicsit fájdalmas volt

– emlékezett vissza a színész. 

Exit mobile version