L.L. Junior 2016 októberében jelentette ki, hogy elhagyta a családját, mert egy másik nőbe szerelmes. Aztán jött egy váratlan fordulat, és Junior hazaköltözött a családjához, pedig már jegyben járt új szerelmével. Most pedig úgy tűnik, hogy ismét, vagyis harmadjára is szakított Körtvélyessy Kingával, lehet, hogy ezúttal végleg. Érdekes, hogy pont most, a szétválás utáni napokban máris közös képet posztolt exével, Csillával.
„Na ilyen kép is rég volt. Gyönyörű estét kívánunk mindenkinek! Hamarosan új műsorban együtt” – írta a fotóhoz L.L. Junior. Egyelőre nem tudni, hogy az énekes újra együtt van-e volt kedvesével, vagy csak az említett műsor miatt álltak össze egy közös képre. Te mit gondolsz?