Így élte meg az újrakezdést ÉNB Regina

nlc | 2018. Április 26.
Egy hete derült ki, hogy az Éjjel-nappal Budapest egyik alapszereplője, ÉNB Regina visszatér a sorozatba. Polyák Rita arról mesélt, milyen volt újra színészként részt venni a forgatásokon.

ÉNB Reginát, azaz Polyák Ritát az Éjjel-nappal Budapest egyik alapszereplőjeként ismertük meg, két évvel ezelőtt azonban kilépett a sorozatból. Azóta a produkció egyik producereként dolgozott, énekstúdiót nyitott, és színházban is játszik. Polyák Rita szerint az egyik legnagyobb kihívás a visszatérésben az, hogy nagyobb az elvárás, hiszen eddig ő instruálta a szereplőket, most pedig ismét azzá kell válnia. 

ÉNB Regina újra a régi nagy csapattal forgat. Fotó: Instagram/polyak_rita_hivatalos_oldala

„Miután kiléptem a sorozatból szereplőként, a produkció egyik rendezője lettem. Így most még nagyobb volt rajtam a nyomás, hogy jól teljesítsek, hiszen korábban én mondtam meg a szereplőknek, mit hogyan csináljanak” – mondta a Star magazinnak ÉNB Regina

Exit mobile version