Idén 14 éves Hanna, Stahl Judit lánya. Annak idején, amikor a tévés anya lett, azt érezte: megnyerte a főnyereményt, és ez az érzés azóta is tart. Már akkor tudta, hogy a lányából nem akar celebgyereket nevelni, és ehhez tartotta is magát, Hannát csak nagyon ritkán láthatjuk, pedig Stahl Judit szíve szerint örökké dicsekedne vele mindenhol.
A hétvégén azonban Hannával érkezett egy budai kerületi főzőversenyre, ahol Stahl Judit volt az egyik zsűritag régi kollégájával, Buday Péterrel együtt Varga Mihály és a polgármester, Láng Zsolt mellett. Nem hivatalosan a műsorvezető lánya is besegített a döntésbe, és nagyon diplomatikusan fogalmazott, amikor azt mondta: nehéz volt dönteni.
Két évvel ezelőtt, amikor Stahl Judit Hannáról mesélt, akkor is elmondta, hogy a lánya igazi maximalista, nehezen lazít, de Hanna akkor a BEST magazinnak ugyanezt mondta róla:
„Mami sok mindenen parázik. Szoktam is neki mondani: Mami, ne parázz már!”