Zoltán Erika csodálatosan lefogyott

nlc | 2018. Június 22.
Sokáig nem is gondolta, hogy betegsége miatt szaladnak fel rá a kilók. Zoltán Erika drasztikusan változtatott az életén, az új szokásoknak köszönhetően nemcsak egészségesebb lett, hanem látványosan karcsúbb is.

Zoltán Erika őszintén beszélt a hízásáról, mert úgy gondolja, ezzel másoknak is adhat erőt. Főleg azért, mert kitartással és odafigyeléssel elképesztő változás érhető el.

Zoltán Erika nem érezte jól magát a bőrében

Zoltán Erika és Hajdú Péter a Nagy Duett színpadán – az énekesnő akkor mélyponton volt, amikor a műsorban szerepelt

„A kilók csak jöttek és jöttek. Huszonhét kiló felesleggel mentem szülni, szóval nem voltam aprócska, és csak nehezen tudtam újra összeszedni magam, noha a terhesség előtti súlyomat már sosem tudtam elérni, és feltehetőleg nem is fogom. A hormonháztartásom felborult, nem azt láttam a tükörben, amit látni szerettem volna. Kétségbeesett helyzet volt. Rengeteg diétát kipróbáltam. Előfordult, hogy egy kéthetes léböjtkúra alatt híztam három kilót. Teljesen fordítva működött a szervezetem. Akadt egy kis pajzsmirigyproblémám, és nincs mit szégyellni rajta, később a menopauzás hormonváltozás is hozzájárult ehhez. Két éve állapodott meg a helyzet, azóta tíz kilót fogytam, és úgy tűnik, ezt tudom is tartani” – mondta Zoltán Erika két évvel korábban, és azóta nemhogy tartani tudja a súlyát, de tovább fogyott. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy felismerte a betegségét, és a szervezete jelzéseire is sokkal tudatosabban figyelt. A puffadások, a sikertelen fogyókúrák teljesen elvették az önbizalmát, tükörbe sem nézett szívesen, a magáról készült felvételekkel ugyanez volt a helyzet.

Zoltán Erika nem szerette magát visszanézni, zavarta, hogy nem azt látja, amit szeretne

Év elején a Storynak mesélt arról az énekesnő, hogy két ruhaméretet fogyott, lemondott a reggeli kávéról, tejtermékeket alternatív megoldások váltották fel, mint a mandula- vagy zabtej, a disznóhúst, a fehér lisztet és a cukrot elhagyta az étrendjéről, a legtöbbször pedig csirkét és salátát eszik. A jelek szerint év eleje óta Zoltán Erika tovább fogyott, mert a friss képén látványos a változás. 

Exit mobile version