A nyilvánosság elé állna a VV Fanni megölésével gyanúsított László

nlc | 2018. Június 29.
Szívesen tisztázná magát a férfi, aki valószínűleg utoljára látta élve VV Fannit.

Ismét meghosszabbították a VV Fanni megölésével gyanúsított B. László előzetes letartóztatását. A férfi több mint fél éve ül már rács mögött, és eddig csak részleges beismerő vallomást tett. E szerint tényleg ő van annak a biztonsági kamerának a felvételén, melyen beteszi kocsijába VV Fanni alélt testét, és ismeretlen helyre hajt vele. De állítja, hogy nem ő ölte meg a lányt, csupán rosszkor volt rossz helyen.

VV Fanni a ValóVilág villában

A Bors szerint B. László szívesen adnak interjút a médiának, már több megkeresést is kapott. A férfi nyilván úgy gondolja, tisztázni tudná magát a vádak alól, bár nehéz elképzelni, mit mondhatna, amitől a közvélemény az ő oldalára állna. A fogvatartott interjúkérelmeit az ügyészség bírálja el, eddig rendre megtagadta az engedélyt, így egyhamar nem kapunk választ erre a kérdésre.

„Először a Bors, az­óta pedig már két tévécsatorna is megkereste B. Lászlót, hogy nyilatkozzon az ügyében, amire a férfi az első pillanatban rábólintott. Nagyon szeretne interjút adni, és kiállni az igazáért, vállalva az elkövetett bűnét is, de ezt nem teszik neki lehetővé. Hiába minden kérelem, fellebbezés, elutasítják a nyilatkozattételt” – mondta a lapnak a férfi nagybátyja és volt ügyvédje, Brodmann Péter.

A nyomozást novemberig hosszabbították meg, VV Fannit pedig már az FBI is keresi.

Exit mobile version