Hazugságok hálójában – Ki az a Lana Del Rey, és miért támadják annyian?

nlc | 2018. Augusztus 10.
Szinte lehetetlen eligazodni Lana Del Rey énekesnő életén. Persze nem feltétlenül kell ismernünk annak az embernek a sorsát, aki a Sziget Nagyszínpadán énekel, de azért ennyi elképesztő sztorit rég nem hallottunk. Lana Del Rey egy milliomos lányának született, különböző marketinges szakemberek azonban mégis szerették volna a legelképesztőbb és egyben legellentmondásosabb állításokat elhitetni róla a világgal.

Ki választotta ezt a nevet?

Elisabeth Woolridge Grant (vagyis Lizzy Grant)1985-ben született New Yorkban, azonban, amikor művésznevet keresett magának, egy sokkal drámaibb, ugyanakkor könnyebben megjegyezhetőt választott, ez lett a Lana Del Rey. A Lana, a néhai hollywoodi színésznőre Lana Turnerre, míg a Del Rey, a Ford Del Rey autótípusára utal. Sokak szerint azonban már ez sem tőle ered, hanem a mögötte dolgozó marketingesek fejéből pattant ki.

Nincstelen vagy milliomos?

Számos hírességtől hallhattuk már, hogy munkájában, a dalszövegei megalkotásában a nehéz gyerekkora inspirálta. Nem így Lana Del Rey-t, akinek édesapja, a milliomos Rob Grant internetes domain-befektető vállalkozó. Bár kislányként nem szenvedett hiányt semmiben, amikor megkapta az első bevételét a lemezkiadójától, akkor fogta magát és beköltözött egy New Jersey-i környékén található lakókocsiparkba. „Úgy éltem, akár egy nincstelen” –állította Del Rey, akinek szavát számos magazin és rajongó is megkérdőjelezte, mondván, hogy élhet valaki úgy, mint egy nincstelen, ha örökké ott van egy milliomos apa védőhalója alatta?  

Plasztika?

Az előző felvetéshez kapcsolódik a következő is. Amikor állítása szerint „nincstelenként” élt egy lakókocsiparkban, Del Rey szája látványosan megváltozott. A magazinok sorra hívták fel a plasztikai sebész szakembereket, akik a fotókat látván mind úgy vélték, hogy az énekesnő ajkait megoperálták. „Egy nincstelen embernek erre miből telik?” – írták a lapok, azonban nem a Szigeten fellépő Del Rey-t, hanem ismét az őt körülvevő csapatot támadva.

15 éves kamasz alkoholgondokkal

Egyik életrajza szerint tizenöt évesen azért küldték egy nagyon drága bentlakásos iskolába, hogy megoldódjanak a fiatal lány alkoholproblémái. De a hivatalos életrajz már azt állítja, hogy szülei nem engedhették meg maguknak, hogy kifizessék az iskolát, így abban az ott dolgozó nagybácsi segített.

19 évesen a Ford Modellügynökség fotóján

Amikor megpróbálták visszahozni Lizzyt

Amikor egyre felerősödtek a zenei kritikusok cikkei közt azok, melyek szerint Del Rey tehetségét elnyomja az a sok hazugság és pletyka, ami az életét körülveszi, az énekesnő tőle szokatlanul bizonytalanul és félénken adta elő egyik dalát a Saturday Night Live műsorban.

Teljes tudathasadás! Ki énekelt tegnap este? Lana Del Rey, vagy Lizzy Grant?” írták a kritikusok.

„Elnézve ezt az »énekest« a SNL színpadán, olyan volt, mint egy 12 éves gyerek, aki a hálószobájában azt játssza, hogy előadóművész” – írta ki a Twitterre Juliette Lewis színész-énekesnő.

 

Egy félresikerült interjú

2014-ben Del Rey interjút adott Tim Jonze újságírónak. A beszélgetés egy részén, ahol az énekesnő Kurt Cobainról és Amy Winehouse-ról beszélt, ezt mondta: „Azt kívánom, bárcsak már halott lennék.” Jonze pedig ebből a mondatból alkotta meg a cikk címét. A kijelentése hatalmas vihart kavart, mire Lana Del Rey őrült magyarázkodásba kezdett.

„B…meg ez a fickó! Nem gondoltam, hogy leírja, és címlapra rakja. Igazán nehéz időszakomat élem. Egész évben turnéztam. Tényleg nagyon szenvedek. Egyszerűen hülye volt, és azt gondoltam, b…meg meg akarok halni. Talán kimondtam, de nyilván nem gondoltam komolyan” – nyilatkozta Del Rey, aki ezután közölte, hogy mivel szerinte az újságírók manipulálják a mondatait, ezért minden interjút rögzít a telefonjával.

Fotó: Profimedia

Az undoksága idegesít az embereket?

Hogy mégis mi az igazság Lana Del Rey sztorijaiból? Talán a legjobban Noah Levy, az In Touch Weekly senior szerkesztője fogalmazta meg a választ. „Madonnától, Lady Gagán át egészen David Bowie-ig, megalkotott sztárokról beszélünk. Lizzy Grant sem más. Amikor ezen a néven kijött az első dala, a kutyát nem érdekelte. Szóval megalkották Lana Del Reyt, beindult a gépezet, és működött. Imádják a zenéjét”  mondta az újságíró. Bár néhány dologban egyet ért Levy szavaival, mégis másban látja a lényeget Robert Thompson, aki popkultúrát kutat és oktat az Syracuse Egyetemen. „Meg lehet teremteni egy ideált, de soha nem lehet elérni, hogy az teljesen életszerűvé váljon”  fejtette ki Thompson, aki szerint mégsem ezért támadják az énekesnőt.

„Egyszerűen arról van szó, hogy a kisugárzásában van egyfajta undokság, ami piszkálja az embereket.”

Borítókép: Harmony Gerber/FilmMagic via Getty

Exit mobile version