Komoly döntést hozott Sas József

nlc | 2018. November 05.
A pénteki próbára érkezve már olyan gyengének érezte magát a humorista, hogy alig bírt kiszállni a taxiból.

Sas József minden előadását lemondta, idén már biztosan nem lép színpadra – írja a Blikk. Az utóbbi időben betegeskedő, Jászai-díjas humorista ugyanis nincs olyan állapotban, hogy vállalja a fellépéseket. Pedig a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója nagyon készült, hogy méltóképpen ünnepelje januárban esedékes 80. születésnapját. Nekem nyolcvan című műsorára lelkesen próbált kollégáival.

Pénteken már annyira gyengének érezte magát, hogy komoly döntést kellett hoznia: egy drámai hangvételű Facebook-videóban elcsukló hangon tudatta ismerőseivel, hogy otthagyja a színpadot, idén már nem lép fel, de bizakodik, hogy jövőre jobban lesz.

 „Sajnos, nem vagyok jól, és most az első az egészség” – nyilatkozta a bulvárlapnak a 77 évesen újranősült Sas.

Exit mobile version