Így reagált a TV2 a Sztárban Sztár-botrányra

nlc | 2018. November 06.
A zsűritagok teljesen kiakadtak, magyarázkodik a csatorna.

Mint arról az NLCafé is beszámolt, megfagyott a levegő a Sztárban Sztár stúdiójában, amikor Freddie a Csellengők című egykori tévéműsorból is ismert, Runaway Train című Soul Asylum számot adta elő, miközben a háttérben eltűnt gyerekek képei villantak el. A zsűri egyetértett abban, hogy a produkció nem való egy olyan szórakoztató műsorba, mint a Sztárban Sztár, szerintük ezzel átlépték a jóízlés határát a műsor szerkesztői.

A Csellengők alapító-producere, Incze Zsuzsa szerint Freddie produkciója akkor is a legtöbb nézői szavazatot kapta volna, ha nem vágják be hatásvadász módon néhány, napjainkban eltűntként keresett gyerek fényképét. „A csatorna oda nem illő közszolgálati elemekkel igyekezett emelni egy egyébként is népszerű, szórakoztató műsor nézettségét” – nyilatkozta a Blikknek.

A TV2 reagált a történtekre, közleményükben többek között azt írták: „Meglepődtünk, hogy éppen Incze Zsuzsa nehezményezi azt, hogy több százezer nézőhöz jut el ez a fontos ügy. (…) A Sztárban Sztár műsorában, mint az egyik legsikeresebb műsorunkban, mindig is helyet adtunk komolyabb témáknak.

 

Exit mobile version