20 éve mutatták be a Harcosok klubját, így élnek a szereplők most

Fekete Helga | 2019. Január 19.
Egyiküket egyszerűen imádja a királynő, a másik pedig akkor a legboldogabb, ha észrevétlenül metrózhat. A Harcosok klubja valóságos kultuszfilm lett, amit 20 évvel később is szívesen nézünk meg a tévében.

Két szék között a …

Kevés embernek kell bemutatni, hogy hogyan alakult Brad Pitt élete az elmúlt húsz évben. Amikor a Harcosok klubját forgatta, még Jennifer Aniston pasija volt, aztán egy évvel később feleségül is vette a színésznőt, hogy aztán 2005-ben búcsút intsen neki, és befeküdjön Angelina Jolie ágyába. Vele összesen hat gyermeket neveltek (három saját és három adoptált gyereket), és 2014-ben végre össze is házasodtak, ám mintha inkább átok, mintsem áldás lett volna ez a frigy kettejükre nézve, mert 2016-ban már szét is mentek. Azóta hallani ugyan olyan pletykákat, hogy Pitt ismét Aniston körül legyeskedik, ezt soha senki nem erősítette meg. Pitt karrierjében a Harcosok klubja után is számos kasszasiker volt. Eddig összesen közel 150 díjra jelölték, melyből 61-et meg is nyert.

Brad Pitt (Fotó: Kevin Mazur/Getty Images for The Chris Cornell Estate)

Próbál észrevétlen maradni a metrón

Edward Norton számára többszörösen is jubileumi év 2019, hiszen idén 20 éves a Harcosok klubja, melynek az egyik főszereplője volt, ő maga pedig idén nyáron ünnepli majd az ötvenedik születésnapját.  1999-ben egyébként Oscar-díjra jelölték az Amerikai história X-ben nyújtott alakításáért, majd 2015-ben ismét, de már a Birdmanért. Egyszer sem sikerült nyernie. A legtöbb rangos díjjal így járt, kivéve az 1997-es Golden Globe-gálát, ahol jutott neki is egy szobrocska.  Barátnők tekintetében igencsak vegyes az ízlése, hiszen randizott Courtney Love-val és Salma Hayekkal is. 2012-ben vette feleségül a kanadai producert, Shauna Robertsont, akivel közös gyermekük egy évvel később született.  Pilótaengedéllyel rendelkezik, számos alkalommal nyilvánosan megszólalt politikai kérdésekben, és megszámolhatatlan alapítványt támogat, valamint az UNICEF munkáját is segíti. A feltűnést kerüli, a celebéletet nem szíveli. Akkor a legboldogabb, ha észrevétlenül metrózhat. Nem is olyan régen azonban beperelték, mert egy általa szervezett forgatáson meghalt egy tűzoltó.

Edward Norton

Fasírt, a vegetáriánus

Meat Loaf Grammy-díjas rockzenész volt Bob, a mackó a kultikus filmben. Egyébként ötvennél is több filmben szerepelt. A kis „fasírt” mégsem ebben, hanem a Rocky Horror Show-ban volt igazán emlékezetes mint Eddie. 1993-ban neki köszönhetően hosszú hetekig ez a dal volt a listavezető szerte a világon. 

Kétszer házasodott meg, második nejét 2007-ben vezette az oltár elé. A 71 éves színész tíz éve elkötelezett vegetáriánus, ami azért kissé vicces annak fényében, hogy a neve jelentése ‘fasírt’.

Meat Loaf és Edward Norton a Harcosok klubjában

A királynő kedvence lett

Helena Bonham Carter volt a mindig koszos és mindig kócos Marla Singer a Harcosok klubjában. Azóta persze egy generáció nőtt fel a színésznő Harry Potter-filmekben alakított karakterén, hiszen ő volt a velejéig gonosz Bellatrix Lestrange. A király beszédében ő alakította II. Erzsébet édesanyját, az alakításért pedig Golden Globe-díjat is nyert. Nem ez az egyetlen kötődése a királyi családhoz, hiszen a mozi sikere után maga a királynő is személyesen tüntette ki a színésznőt, akinek játéka lenyűgözte az uralkodót. A 2018-as év egyik fontos Netflix-bejelentése pedig az volt, hogy a sikeres The Crown sorozatból a harmadik és a negyedik évadban Bonham Carter alakítja majd II. Erzsébet húgát, a kicsit sem visszafogott életét élő Margit hercegnőt. 2001 és 2014 között Tim Burton felesége volt, a házasságból két gyermek született.

Helena Bonham Carter (Fotó: Profimedia, Everett)

Angyalból Jézus

Kiszőkített haj, angyali, de inkább őrült tekintet. Emlékeztek még rá a Harcosok klubjából? Jared Leto már akkor nyomot hagyott bennünk. Leto azóta nem úgy néz ki, mint egy angyal, inkább hasonlít Jézusra.

A böngésződ nem támogatja a video tag-et!https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/01/jared-leto.mp4
GIF

A Mielőtt meghaltam című filmben nyújtott alakításáért pedig Oscart nyert 2014-ben. Közben annyit koncertezett együttesével (Thirty Seconds to Mars) Magyarországon, hogy akár tiszteletbeli magyarnak is fogadhatnánk. Tesójával, aki szintén a banda tagja, nagy gulyásrajongók, bár mivel Jared elhivatott vegán, neki csakis hús nélkül lehet elkészíteni a híres magyar levest. Kevesen tudják, de a zenész-színész elhivatottan támogat több alapítványt is, köztük egy olyat, amely az 1-es típusú cukorbeteg gyermekek életét segíti.

Jared Leto

„Apu ökölbe szorult keze vagyok” – hangzott el az ikonikus mondat a filmben, amelyért ma is megőrülünk. A Harcosok klubja kultfilm lett, amelyet a bemutatója után mégsem árasztottak el díjakkal. Gyanítjuk, hogy a mostani felhozatalban már egész más lenne a helyzet.

Exit mobile version