Szombat este immár 20. alkalommal rendezték meg a Story Ötcsillag Díjátadót, ami a magyar sztárvilág kiemelkedő eseménye. Az est háziasszonya Ördög Nóra volt, a házigazdája pedig a Story magazin főszerkesztője, Kolossváry Balázs. A Story Gálára az ismert vendégek a budapesti Szépművészeti Múzeum lépcsőjére terített vörös szőnyegen vonultak be, a szervezők a parti helyszínét a múzeum földszinti termeiben rendezték be.
A díjátadót követően kolléganőnk Merő Péter divattervezővel vette szemügyre a gála legkülönlegesebb ruhakölteményeit. A tervező elmondta, érzése szerint az elmúlt években sokat fejlődött itthon az öltözködés, külön kiemelte, hogy a 2019-es Story Gála vendégei többségében sikerrel vették az akadályt, hogy eleget tegyenek az esemény szigorú, „black tie” dresscode-jának. „Örömmel tapasztalom azt, hogy a vendégek komolyan vették a dresscode-ot: tavaly sokan jöttek rövid ruhában, most viszont, egy-két kivételtől eltekintve, mindenki földig érő ruhában jött.”
Kevés volt az ezüst és a metál
Merő Péter elmondta, hogy több ezüstös, metálos és flitteres ruhát várt, ilyen darabokból ennek ellenére keveset látott a 20. Story Gálán. Azért szerencsére volt egy-két ilyen ruhaköltemény is:
Nyári-lányok: Nyári Aliz és Nyári Edit - Fotó: Vadnai Szabolcs
Madár Vera extravagáns ruháját Merő Péter tervezte - Fotó: Vadnai Szabolcs
Keleti Andrea - Fotó: Vadnai Szabolcs
Keleti Andrea és férje - Fotó: Vadnai Szabolcs
„Nagyrészt mindenki Hamupipőkének öltözött”
Ahogy azt Merő Péter is megállapította, a 20. Story Gálán a meghívott minden eddiginél jobban igyekeztek megfelelni a rendezvény előírt dresscode-jának: a Story Gála „black-tie” esemény, ami azt jelenti, hogy a hölgyeknek hosszú ruhát illett választaniuk, míg az uraknak szmokingot és fekete csokornyakkendőt. „Amikor újra kiöltözünk egy társasági eseményre, akkor szívesen nyúlunk vissza a Sissy-korszakba, és szeretjük a nagy abroncsos ruhákat, a fűzőket, a habcsókot… Élvezzük, hogy újra lehet Sissynek öltözni. Emellett persze látni néhány modern, európai tervezői darabot, de azért nagyrészt mindenki Hamupipőkében van” – hangzik élő videónkban az összegzés, mi pedig galériánkban már mutatjuk is a „hercegnős” ruhakölteményeket:
Veréb Tamás és párja, Szandi a Story gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Edvin Marton és Marton Adrienn a Story gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Marton Adrienn a Story gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Görög Zita a Story gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Görög Zita fantasztikus formában van néhány hónappal a szülés után (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Csobot Adél a Story gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Kárpáti Rebeka és vőlegénye, Völgyi Dániel (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Vasvári Vivien a Story gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Szamosi Zsófia a Story gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Rúzsa Magdi a Story gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Fotó: Vadnai Szabolcs
Rubint Réka és Schobert Norbi - Fotó: Vadnai Szabolcs
Rubint Réka és Schobert Norbi - Fotó: Vadnai Szabolcs
Andor Éva - Fotó: Vadnai Szabolcs
Köllő Babett Náray Tamás ruhájában - Fotó: Vadnai Szabolcs
Köllő Babett - Fotó: Vadnai Szabolcs
Kulcsár Edina és Csuti - Fotó: Vadnai Szabolcs
Cintyhia Dictator - Fotó: Vadnai Szabolcs
Horváth Cintia, azaz Cinco és Koroknyai Virág - Fotó: Vadnai Szabolcs
Laky Zsuzsi férjével, Dietz Gusztival (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Galambos Boglárka a Story gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
A Disney-hercegnős mellett a sellő-fazonú ruhák domináltak
Madár Vera extravagáns ruháját Merő Péter tervezte - Fotó: Vadnai Szabolcs
Madár Vera és férje (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Kovács Dóri (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Kovács Dóri (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Horváth Éva (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Horváth Éva (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Fotó: Vadnai Szabolcs
Horváth Cintia, azaz CincoFotó: Vadnai Szabolcs
Horváth Cintia, azaz Cinco - Fotó: Vadnai Szabolcs
Marcellina (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Tóth Andi Fotó: Vadnai Szabolcs
Tóth Andi a Story Gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Dobó Ági egészen meseszerű ruhában jött:
És akiket nem lehet keretek közé szorítani:
Kandász Andrea a Story gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Medveczky Ilona erre a gálára is gőzerővel készült - Fotó: Vadnai Szabolcs
Medveczky Ilona - Fotó: Vadnai Szabolcs
Zámbó Krisztián és párja, Zsuzsi - Fotó: Vadnai Szabolcs
Zámbó Krisztián és párja, Zsuzsi (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Csomor Csilla a fotófal előtt - Fotó: Vadnai Szabolcs
Csomor Csilla igazi diva volt - Fotó: Vadnai Szabolcs
Cseke Katinka a 2019-es Story Gálán (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Cseke Katinka - Fotó: Vadnai Szabolcs
Cseke Katinka - Fotó: Vadnai Szabolcs
Varga Izabella - Fotó: Vadnai Szabolcs
Varga Izabella - Fotó: Vadnai Szabolcs
Pintér Tenya és új barátnője, Ilyés Jenifer - Fotó: Vadnai Szabolcs
Íme egy galéria a férfiakról is:
Fásy Ádám, Rózsa György, Fásy Zsüli - Fotó: Vadnai Szabolcs
Csonka András, Ördög Nóra, Nánási Pál és Keresztes Ildikó (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Pintér Tenya és új barátnője, Ilyés Jenifer - Fotó: Vadnai Szabolcs
Schobert Norbi Laky Zsuzsi férjével, Dietz Gusztival - Fotó: Vadnai Szabolcs
Lukács Miki és sógornője, Peller Mariann a Story gálán(Fotó: Vadnai Szabolcs)
Peller Mariann és Lukács Miki Fotó: Vadnai Szabolcs
Zámbó Krisztián és párja, Zsuzsi (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Zámbó Krisztián és párja, Zsuzsi - Fotó: Vadnai Szabolcs
Vásáry André - Fotó: Vadnai Szabolcs
Ha tegnap lemaradtál percről-percre közvetítésünkről a 20. Story Gáláról, ide kattintva pótolhatod.