Megvakult a magyar énekes

Mona | 2019. Február 10.
Demeter György évek óta küzd szembetegségével, tavaly annyira elhatalmasodott rajta, hogy már a műtét sem menthette meg a látását. Az állapota ellenére sem adta fel hivatását.

Demeter György 6 éve küzd szembetegségével, mára azonban elvesztette a látását. Az 59 éves zenész – aki 40 éve van a pályán, s olyan zenekarokban énekelt, mint a Rózsaszín bombázók, az XL Sisters, vagy éppen a Not For Sale, de folyamatosan koncertezik saját zenekarával, a Bulldózerrel is – ennek ellenére sem adja fel a hivatását – írja a ripost.hu.

Megpróbálták ugyan operációval rendbe hozni, de nem sikerült, így hetek alatt teljesen elvesztettem a szemem világát. (…) Januárban egy vakcinát kaptam, ami javított a helyzeten, és az orvosok szerint részlegesen újra fogok látni hamarosan” – mondta el a zenész.

Bár a látásomat elvesztettem, és ha javul is valamit, sosem lesz már százszázalékos a jobb szemem sem, de az éneklés és a zene szeretete tartja bennem a lelket” – tette hozzá.

Exit mobile version