Munka, barátság, szerelem: Hajdú Péter őszintén a kapcsolatairól

Takó-Bencze Vivien | 2019. Február 21.
Hajdú Péter összecsap ma este Dömsödi Gáborral. Erről és egy magánéleti újdonságról is beszámolt az NLCafe.hu-nak.

Dömsödi Gábor és Hajdú Péter sokáig üzlettársak voltak, majd amikor megszakadt a munkakapcsolat, előbbi piacra dobott egy könyvet, amelyben sok olyan információt is megosztott egykori partneréről, amelyek a másik fél szerint nem éppen így történtek. Hajdú emiatt perre ment, és a viszony annyira megromlott, hogy az egykori társak azóta, vagyis hét éve nem beszéltek, sőt nem is találkoztak. A Gyertek át! mai adásában viszont egymás ellen küzdenek majd, ezért megkérdeztük Hajdú Pétert, milyen érzésekkel vágott neki a műsornak, ő pedig a válasz mellett még a magánéletéről is megosztott velünk egy új információt.

Fotó: Neményi Márton

„Azt szokták mondani, hogy csak a szépre emlékezzünk, és én így teszek. A mai napig nem értem, hogy miért kellett ezt csinálnia Gábornak. Örültem, hogy együtt dolgoztunk, de amikor véget ért a közös munka, akkor neki elgurult a gyógyszere, és írt egy lejárató könyvet, amit még mindig nem értek, és szerintem nincs rá épeszű magyarázat – árulta el Hajdú Péter, aki mégis jó szívvel gondol Dömsödire. – Hét éve nem beszéltünk és nem is találkoztunk. Furcsa volt vele találkozni. Nem úgy voltam vele, hogy itt van ez a… Jó volt látni, hogy öregszik, hízik…”

A műsorvezető egy másik régi barátjával, Szabó Zsófival van egy csapatban, akivel régen szintén nagyon jóban voltak, de ma már alig beszélnek egymással. „Nem tört meg a barátság, csak lett egy családja Zsófinak, és a szabadidejét velük tölti. Elsősorban Kata miatt voltunk mi jóban, de már ők sem barátnők. Ettől függetlenül szeretem Zsófit. (…) Az esküvőre nem hívott meg. Választania kellett, hiszen ha szétmennek a párok, mindenki odaáll valamelyik oldalra. Ő pedig nem az én oldalamra állt, de nem esett rosszul a dolog.”

Fotó: Neményi Márton

Hajdú Péter egy ideje nincs képernyőn, de jelenleg nem is számol ezzel. „Folyamatosan vannak ajánlatok, de nekem fontos a szuverenitás, az, hogy szabad kezem legyen, és én legyek a produkció gazdája. Nekem ezek fontos szempontok, és nem az számít, hogy mekkora a csatorna lefedettsége. Csak saját műsorban térnék vissza, nem mennék alkalmazott műsorvezetőnek. (…) Nem fejeztem be a tévézést, és nem zártam le a médiakorszakot az életemben. Szünetel egy ideig, és majd visszatérek, ha úgy alakul” – árulta el a Frizbi házigazdája, aki egy kicsit a magánéletébe is beavatott minket.

,,Pár hete vagyunk együtt Annával, nagyon friss még a kapcsolat, ezért erről többet nem is szeretnék mondani” – zárta szavait a műsorvezető. Bár Hajdú Péter barátnőjének képei nem felhasználhatók, ide kattintva megnézheted őket.

Exit mobile version