Koós János Erdélyben született, majd családja Miskolcra települt át, itt töltötte a gyerekkorát is. „Amikor nagyobb lettem, megkérdeztem édesapámat, hogy miért nem mentünk Budapestre? Miért pont Miskolcra költöztünk. Apám azt mondta, hogy azért, mert szeretett volna olyan helyre költözni, ami kicsit hasonlít Erdélyhez, és a Bükk ezt megadta neki. De ott élt a nővére is” – mondta a Sztárportré nevű műsorban Koós János. „A szombatokat, vasárnapotokat mindig Lillafüreden töltöttük. Csodás volt.”
Zeneművészeti középiskolába jelentkezett Miskolcon, mert borzasztóan vonzotta a komolyzene. „Imádtam Verdit, Puccinit, Mozartot… Úgy mentem a felvételire, hogy semmilyen hangszeren nem játszottam. A Bánk bánból énekeltem a bizottságnak. Végül felvették, és mondták, hogy oboista leszek. Hát így lettem oboista.”
Miskolcon a színházban megannyi színdarabban zenélt, majd az érettségi után felkerült Budapestre. Számos felkérést kapott, köztük azt, hogy az 1960-as zeneakadémiai koncerten fellépjen. „Tulajdonképpen egyik esemény követte a másikat, és hirtelen már a Táncdalfesztiválon találtam magam.”
Így lett Koós János a Táncdalfesztiválok hercege. Hogy minek tartotta ő magát? Egy showmannek. „Ebbe belefér a klasszikus zene, belefér a táncdal, beleférnek olyan paródiák, amiket Hofival csináltuk. Az élet dönti el, hogy ki mennyire tehetséges, és mennyire viheti. Nekem szerencsém volt, mert csodás szerepeket és élményeket kaptam. Azt gondolom, hogy Bajor Imrétől Hofi Gézáig maradandót alkottunk, ami ma is megmosolyogtatja az embereket” – mondta a Portré című műsorban néhány éve.
Az igaz szerelem: Koós János előbb nősült, aztán lett szerelmes
Akinek nincsenek könnycseppjei, annak nincs másmilyen érzése sem. Én például most is elbőgöm magam, ha arra gondolok, mi lett volna, ha nem élhetnék Dékány Saroltával
– ezt mondta az NLCafé munkatársának tavaly novemberben Koós János, aki 1971-ben vette feleségül Dékány Saroltát. „Én először megnősültem, és csak aztán lettem igazán szerelmes. Ezzel kapcsolatban van egy kedvenc sztorim. Éppen a fesztiválra készültünk, ami akkor az Erkel Színházban volt. Már akkor nős voltam, a feleségem nagyon szép nő volt, szerettem is őt. Na de a lényeg, hogy ott a próba akkor úgy zajlott, hogy az volt a színpadon, aki éppen énekelt, a többiek a nézőtéren ültek és vártak. Én a helyemre mentem éppen, és közben felnéztem, amikor egy hölgy énekelt a színpadon, és tátva maradt a szám. Akkor jött az Attila a zenekarból, aki már nagyon jól ismert, és csodálkozott, mit bámulok ott a lépcsőn. Azt kérdezte, kéne, mi? Csak annyit válaszoltam: meglesz. Ő volt Dékány Sarolta. Öt perc alatt elváltam, és öt perc alatt elvettem feleségül” – mesélte.
Koós János és Déjány sarolta a gyerekeikkel Credit: smagpictures.com
Koósék szomorúan látják, egyre több házasság megy tönkre, sztárok sorra hagyják ott családjukat egy új szerelemért. 37 együtt töltött esztendő után már-már kakukktojásnak érzik magukat a szórakoztatóiparban. Korábban, ha valaki rájuk aggatta az „álompár” jelzőt, kézzel-lábbal küzdöttek ellene. Mindig azt mondták, sokan élnek éppen olyan harmóniában, mint ők. Ma viszont már belátják, hogy ebben igenis egyediek. A képek a Koós-Dékány házaspár otthonában készültek. Credit: smagpictures.com
Koós János és Dékány Sarolta a gyerekeikkel fotó: smagpictures.com
Dékány Sarolta és Koós János Credit: smagpictures.com
Dékány Sarolta és Koós János Credit: smagpictures.com
Dékány Sarolta és Koós János Credit: smagpictures.com
Dékány Sarolta és Koós János Credit: smagpictures.com
Dékány Sarolta és Koós János Credit: smagpictures.com
Koós tehát már házas volt, amikor beleszeretett az énekesnőbe, ám ahogyan ő fogalmazott, nem volt hangos a válása Marianntól, az első feleségétől, mert az asszony megértette, hogy másba lett szerelemes. Hogy mekkora szerelem volt az énekesnő és Koós között, azt mások is észrevették. Szenes Iván úgy fogalmazott, hogy az ő szakmájukban egyedül Koós szerencsés a szerelemben, mert ő az, aki tényleg megtalálta a társát.
„Annak idején megfogadtam Sacinak, imádom, szeretem és soha el nem hagyom…”
Két évvel a megismerkedésük után megszületett a pár első gyermeke, Koós Réka, majd 76-ban a fiuk, Koós Gergő. Koós János rajongással imádta az unokáját, akiről tavaly ősszel így mesélt. „Van nekem egy drága unokám, Rozi. Egy karkötőt csinált nekem a 80. születésnapomra, amit soha az életben nem fogok levenni a kezemről. Aranyos kislány, de én már nem tudom hova nő, olyan magas… Én már nem tudom, de az unokám már tízévesen kívülről ismerte a Macskaduettet. Nagyon jól rajzol, megkedvelte a vitorlázást is.”
Koós János az unokájával Credit: smagpictures.com
Dékány Sarolta és Koós János és Déhány Sarolta az unokájukkal Credit: smagpictures.com
Sorra mentek el a legendás barátok, Koós János mindegyiküket meggyászolta
Koós Jánost legendás barátság kötötte össze Bajor Imrével, Hofi Gézával, és megannyi Táncdalfesztiválon befutott kollégájával. Ültek együtt a Heti Hetes stúdiójában, adtak közösen műsort falunapokon, és ha megjelentek bármilyen szórakozóhelyen vagy fogadóban, ott garantált volt a jó hangulat.
Bajor Imre halálát fel sem fogta
Koós János és Bajor Imre barátságát semmi nem ingathatta meg. „A 90-es évek elején kisebb társaság jött össze Zamárdiban Verebes Istvánnal. Ott ismerkedtem meg Bajor Imrével. Az első pillanattól valami egészen különös, cinkos kapcsolat alakult ki közöttünk. Mindig úgy alakult, hogy egymás közelében voltunk, és állandóan röhögtünk” – mesélte Koós János az életéről szóló könyvben. Bajorral együtt gyakran beszélgettek arról, vajon milyenek lesznek, ha megöregednek? A sors azonban közbeszólt, mert Bajor alig volt 57 éves, amikor 2014-ben egy szörnyű betegség következtében elhunyt.
„Egy utcában laktunk itt, Fülén, sok emlék köt össze minket. Úgy teltek a napjai, hogy reggel elvitte sétálni a kutyát, s mindig megállt a házunk előtt. Becsöngetett, kijöttem, és együtt fölkerekedtünk” – mesélte egy évvel Bajor halála után Koós, aki azonban nem szeretett kijárni cimborája sírjához a temetőbe. „Elbúcsúztam tőle a temetésen. Velem enélkül is mindennap ott van. Az otthonomban persze a mai napig ott van a könyve és a képe, azaz mindennap találkozom vele ilyen formában.”
Hofival nagy páros voltak
Egy szalonnasütéssel kezdődött Koós János és Hofi Géza barátsága. Koós épp egy orosz kórus tagjait parodizálta, amikor Hofi odaugrott mellé, és bekapcsolódott. „Ott folytatta, ahol én abbahagytam. Tökéletes összhang volt köztünk, pedig akkor találkoztunk először” – emlékezett vissza könyvében Koós János. Azonnal azt javasolták nekik, hogy vigyék színpadra a rögtönzött műsorszámát, a többi már történelem, amit a sokat emlegetett Macskaduett is őriz.
„Folyamatos diadalút volt az egész. Annyira inspiráltuk egymást, hogy minden alkalommal mindig feljebb kezdtünk, mint ahol az előző előadáson abbahagytuk. Soha nem kellett műsorszámok kitalálásával bíbelődnünk, mire elfogyott két üveg bor – ez pedig igazán nem volt sok idő –, már tudtuk, hogy az aznap este miről fog szólni” – olvasható a Koós kapitány képtelen képeskönyvében.
Aradszky és Koós János sokat éltek meg együtt
Néha a közönségeknek úgy tűnhetett, hogy a két népszerű táncdalénekes, Aradszky László és Koós János zrikálják egymást, kekeckednek egymással. Pedig erről nem volt szó. Amikor 2017 őszén Aradszkytól végső búcsút vettek, temetésén Koós János is beszédet mondott.
„Nem szégyellem, hosszú évtizedek után elsírtam magam. Együtt jártunk ki a Fradi-meccsekre. Mindenki azt hitte, mi folyton zrikáltuk egymást, de ez csak a közönség előtt volt így. Nem búcsúzom el tőle, mert akit szeretek, attól nem búcsúzom el. Nagyon szerettük egymást. Laci, pihenjél nyugodtan, ja, hogy el ne felejtsem, nemsokára találkozunk.”
Mintha elbúcsúzott volna Koós János
Amikor tavaly novemberben, néhány nappal a születésnapja után felhívtuk Koós Jánost, még a Táncdalfesztivált ünneplő nagyszabású koncertre készült. Szülinapján nem volt hangos buli, csak gyermekeivel, feleségével és unokájával ünnepelt.
Olyan életet éltem, amit mindenkinek kívánok. Mindenhol voltam, és mindenhol jól éreztem magam, és az a titkom, hogy mindig a nekem kedvező dolgokat vettem észre. És éljék meg legalább azt a kort, amit nekem már sikerült
– mondta akkor, mintha csak búcsúzóul tette volna. Koós János 2019. március 2-án végleg lehunyta szemét.