Sas Józsefet Thaiföldön kezelik

nlc | 2019. Március 07.
Nyaralni indult a legendás humorista, mert kifejezetten jobban érezte magát, ám kórházba került.

Feleségével pihenni indult Thaiföldre Sas József, de rosszul lett, és kórházba került, emiatt a hazautat is el kellett halasztania. A tervek szerint a hétvégén érkeztek volna haza, ám egyelőre még a távoli országban erősödik a 80 éves humorista, hogy bírja a repülőutat, amin vele tart egy orvos is – írja a Bors.

Mint a bulvárlap megtudta, októberben egy orvosi vizsgálat után kötelezték a keringési zavarokkal küzdő Sas Józsefet pihenésre a szakemberek. Ugyanakkor a humorista egészségi állapota javulásnak indult, ezért is vágott bele a tengerentúli utazásba.

MTI Fotó: Földi Imre

Nagyon féltettem az utazástól, a hőmérséklet-különbségtől, de azt mondta, jól fog esni neki a kikapcsolódás” – mondta el kollégája–jóbarátja, Baranyi László.

Exit mobile version