Minden titokra fény derült Meghan hercegné szüléséről

Mona | 2019. Május 18.
Egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogy hol jött a világra Harry és Meghan kisfia, Archie – aki a hetedik a brit trónutódlási sorban, bár saját jogán nincs hercegi címe.

Az egyik londoni magánkórházban született Harry herceg és Meghan hercegnő kisfia. Május 6-án, 7 font és három uncia, vagyis hozzávetőleg 3260 gramm súllyal, és a szülők két nappal később bejelentették, hogy az Archie Harrison Mountbatten-Windsor nevet kapta.

Harry herceg pénteken jegyeztette be fia születését a londoni Westminster kerület tanácsának anyakönyvi hivatalában, és az erről kiadott igazoláson az olvasható, hogy a kisfiú ebben a kerületben, a Great Portland Streeten működő Portland kórházban született.

Fotó: Getty Images

Archie születését már a kezdetektől titkolózás övezte

A brit sajtó korábban, udvari forrásokat idéző értesülései alapján még azt írta, hogy Meghan a királynő windsori rezidenciájának közelében lévő otthonukban, vagyis nem kórházban kívánta megszülni első gyermekét, és azt sem akarta, hogy a királyi család orvosai jelen legyenek a szülés közben.

Az mindenesetre a kezdetektől egyértelmű volt, hogy a hercegnő nem a királyi család által rendszeresen használt londoni St. Mary’s kórház Lindo Wing nevű szülészeti magánklinikáján hozza világra gyermekét. 

II. Erzsébet dönt a hercegi címekről

Az angol-walesi családjogi törvény alapján az újszülötteket világra jöttük után legkésőbb 42 nappal kell bejegyeztetni a területileg illetékes tanácsnál. Archie frissen kitöltött születési kivonatán, a gyermek nevének rubrikájában csak az Archie Harrison Mountbatten-Windsor név szerepel, külön titulusok nélkül, mivel hercegi címeket a gyermek egyelőre nem kapott, és a szülők állítólag nem is szeretnék, ha kapna. Ennek eldöntése mindazonáltal II. Erzsébet királynő hatásköre.

Archie születési anyakönyvi kivonatában ugyanakkor a szülők foglalkozását feltüntető rubrikába az Egyesült Királyság hercege, illetve hercegnője megjelölés került.

(MTI)

Exit mobile version