Meghalt Bart István műfordító

nlc | 2019. Június 28.
Ismert amerikai szerzőt műveit köszönhetjük neki magyarul.

A MASZRE közleményére hivatkozva írja a Könyves blog, hogy több hónapos kórházi ápolás után 75 éves korában elhunyt Bart István író, műfordító, könyvkiadó, aki mások mellett olyan szerzők műveit ültette magyarra, mint Philip Roth, Jonathan Franzen vagy F. Scott Fitzgerald. Az idei Könyvhétre jelent meg nagysikerű regényének bővített kiadása, az Elemér utca három.

Budapest, 2014. október 2. Bart István író, műfordító, könyvkiadó a Göncz Árpád, a műfordító című kiállítás megnyitóján az Országos Idegennyelvû Könyvtárban / MTI Fotó: Soós Lajos

Bart István 1944. július 1-jén született Budapesten. 1968-ban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar–angol szakos tanári diplomát. 1973 óta dolgozott a magyar könyvkiadásban, először az Európa Könyvkiadó legendás időszakában szerkesztőként, majd két évtizeden keresztül a Corvina Könyvkiadó igazgatójaként. Az ezredforduló utáni évtizedben a CEU könyvkiadóját vezette. Mindezek mellett szerkesztette a Valóság című folyóiratot, és közel egy évtizeden keresztül a Magyar Pen Club főtitkáraként is tevékenykedett. A rendszerváltástól 2008-ig a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének első embere, máig a szervezet örökös, tiszteletbeli elnöke. Az ő kezdeményezésére jött létre a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE), amely az elnöksége alatt több mint kétmilliárd forinttal támogatta a magyar szerzőket és könyvkiadókat.

Bart István saját művei mellett (Elemér utca három, A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös) főként lenyűgöző műfordítói életműve miatt ismert, hiszen az angol és amerikai irodalom olyan nagyságainak műveit tolmácsolta magyar nyelven, mint Jack London, Philip Roth, Bernard Malamud, Norman Mailer, Arthur Koestler, Bret Easton Ellis, Cormac McCarthy, Jonathan Franzen, F. Scott Fitzgerald. Számos alapművet írt a műfordításelméletről nyelvész feleségével, Klaudy Kingával közösen, és teljesen új műfajt teremtett az angol-magyar, valamint az amerikai-magyar kulturális szótárak megalkotásával.

Exit mobile version