Camus-t valójában a KGB kémjei gyilkolhatták meg

nlc | 2019. December 05.
Ezt állítja legalábbis a híres olasz író.

60 évvel halála után azt állítják, hogy a KGB ölhette meg Albert Camus író-filozófust. Az egzisztencializmus egyik meghatározó alakja 1960-ban, autóbalesetben halt meg, melyről Giovanni Catelli olasz író nemrég megjelent könyvében azt írja, hogy Camus-t valójában a KGB kémjei gyilkolhatták meg, szovjetellenes retorikája megtorlásaként, írja 24.hu.

Getty Images

Catelli elméletét 2011-ben közölte először, akkor azt írta, elméletét Jan Zábrana író naplójából vette, aki abban arra utalt, hogy Camus halála nem baleset volt. Új, Camus halála című könyvében Catelli kibővítette erről való kutatását.

Az író Zábrana 1980 végén nyarán azt írta, hogy „egy hozzáértő és jó kapcsolatokkal rendelkező ember” mondta neki azt, hogy a KGB a felelős. Camus autójának gumiabroncsát megbuherálták egy eszközzel, amely végül átszórta azt, amikor az autó nagy sebességgel haladt.

Az elmélet szerint a parancsot Dmitrij Sepilov, a Szovjetunió külügyminisztere, valamint a Szovjetunió belső ügyekért felelős minisztere adta ki megtorlásként, egy Camus által a francia Franc-Tireur újságban 1957 márciusában megjelent cikkért.

Zábrana naplójában azt írja, a merénylet annyira sikeres volt, hogy a mai napig mindenki azt hiszi, hogy Camus közönséges autóbaleset miatt halt meg. „A férfi nem volt hajlandó elárulni nekem a forrását, de azt állította, hogy teljesen megbízható” – írja naplójában Zábrana.

Exit mobile version