Zaklatási vád: közleményt adott ki az Újszínház

nlc | 2019. December 09.
Az Újszínház is közleményt adott ki.

Az Újszínház vezetése, pontosabban Dörner György igazgató múlt héten levelet kapott az intézményt fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt évekkel ezelőtti, állítólagos szexuális visszaélésről. Az ATV Híradónak a Színházi Dolgozók Szakszervezete azt az üzenetet juttatta el, hogy az elnöküket érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hoztak létre. 

Az etikai bizottság ma délelőtt gyorsan le is zavarta a tárgyalni valót, és közleményt adtak ki, miszerint 2a levélíró feltételezései nem felelnek meg a valóságnak”. 

Az Újszínház is reagált, szintén egy közleményben, amelyet változtatás nélkül közlünk. 

Az Újszínház részére 2019. december 6-án megkeresés érkezett Budapest Főváros Önkormányzata, mint Fenntartó részéről, hogy tájékoztatást kér egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében. A Fenntartó képviselőjét szóban és írásban is tájékoztattuk, hogy ilyenről nincs tudomásunk.

Hivatalos bejelentés Színházunkhoz sem akkor, sem azóta nem érkezett. A sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát vitatjuk és visszautasítjuk.

A bejelentő személye, valamint a bejelentés tartalma számunkra ismeretlen, mivel mi is a sajtóból értesültünk, hogy a Fenntartó, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezete részére ilyen jellegű bejelentés történt. Mind a két intézménytől a mai napon tájékoztatást kértünk.

A mai napon rendkívüli társulati ülés alkalmával tájékoztattuk a társulatot, hogy az Etikai bizottság a sajtóban megjelent vádak miatt vizsgálatot indít. A társulatot biztosítottuk, arról, hogy amennyiben bárki bejelentést tesz, minden erővel az esetleges áldozatok megvédésére fog törekedni a színház.

Az Újszínház több szabályzattal is rendelkezik, mely lehetőséget biztosít az ilyen és ehhez hasonló ügyek bejelentésére, valamint kivizsgálására.

Szeretnénk megkérni a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a színház intézményét és tartózkodjanak a további feltételezéseken alapuló sajtóhírek megjelentetésétől.

Exit mobile version