Megvannak az Exatlon Kihívói, érdekes személyiségek a szereplők között

nlc | 2019. December 17.
Ugye te is vártad, hogy végre kiderüljön, kik lesznek az Exatlon Kihívói?

Múlt héten kiderült, kik lesznek a 2020-as Exatlon első körös Bajnokai, most pedig fény derült a Kihívókra is. Előbbiekhez hasonlóan 4-4 fiú és lány próbál szerencsét Dominikán. Ha megnyerik a versenyt, garantáltan megváltozik az életük, hiszen 15-15 millió forint vár gazdára.

Íme, a Kihívók csapata: 

Besenyei Boglárka

14 évig versenyszerűen görkorcsolyázott és 3 évet atletizált. Élete legjobb élményei mind a sporthoz kapcsolódnak, és jellemzően a győzelemhez. De egyben a legrosszabb is, hiszen volt egy súlyos arcsérülés, ami megváltoztatta az életét, magabiztossága elszállt. Nagyon odafigyel az étrendjére és a megjelenésére, de tudja az Exatlonban nem számít, hogy néz ki, mert a teljesítménye lesz a számottevő.

Cservenák Alexandra

Az életében a mozgás kiskora óta nagy szerepet játszik. Nagyon sok sportot kipróbált, de végül a konditerem világa szippantotta be. Volt idő, amikor nem volt elégedett önmagával, ezért drasztikus változásokat szeretett volna. 

Krizsa Tímea

Világéletében képezte magát, hogy minél több szakmát elsajátítson. A véletlennek és a sorsnak köszönheti, hogy bejutott az Exatlonba. A rosszban is mindig meglátja a jót és úgy érzi az Exatlon az ő igazi útja. 

Pap Dorka

Alig 18 éves, mégis úgy gondolja, korához képest határozott és magabiztos. Mindig is közel álltak hozzá a bonyolult akadálypályák, ezért azt érzi, az idősebbekkel is fel tudja venni a harcot. Szülei nem féltik, támogatják a sportolónőt. 

Adu László Dániel

Az ország több nevelőközpontját is megjárta. Ismeri az apukáját és az anyukáját is, de nem tartják a kapcsolatot. A küzdősportot azért választotta, hogy ne bántsák őt az otthonban. Az Exatlonnal azt szeretné elérni, hogy nemrég született kisfiának soha ne kelljen átélnie azt, amit neki kellett. A fődíj nagy löketet adna ahhoz, hogy biztonságban tudja a családját anyagilag.

Flórián Sándor 

Tűzoltó családból származik. Ő maga 4 évig űzte ezt a mesterséget, jelenleg kertész, alpinista favágó. 24 évig foglalkozott labdarúgással, voltak sikerei, de mindig szeretett volna igazi bajnok lenni, azt reméli, hogy most az Exatlonnal ő is bajnok lehet. A focista bárhol megállta a helyét a világban, de úgy érzi, valami még mindig hiányzik. 

Kriston Peti 

Jelenleg személyi edzőként dolgozik, a testépítést több okból kifolyólag is választotta. Vendégként megfordult már nála Király Viktor, Majka, Takács Nikolas és Debreczeni Zita is. A sportoló szereti a határait feszegetni, és különféle helyzetekben kipróbálni magát. Az Exatlonnal népszerűsíteni szeretné a sportot és önmagát is. Úgy érzi, az Exatlonban univerzálisnak kell lenni, ami számára nem lesz nehéz.

Novák Zalán 

Jelenleg funkcionális edzőként dolgozik, de sok éven át a Forma-1 volt a közege. Egész életében sportolt, de egyik sportágban sem volt elég jó és kitartó. Reméli most az Exatlonban kifizetődik a rengeteg befektetett munka.

 

Exit mobile version