Helen Mirren és a férje remekül megvannak: „Nem valami romantikus okból házasodtunk össze”

nlc | 2020. Január 11.
A 74 éves brit színésznő nemrégiben ünnepelte a házassági évfordulóját, és a Golden Globe-gálán is láthatta mindenki, milyen az összhang Helen Mirren és férje között. Pedig egyikük sem romantikus okból állt az oltár elé.

A skót rendező, Taylor Hackford a White Nights forgatásán találkozott Helen Mirrennel még 1985-ben, és már akkor egymásba is szerettek, bár a rendező a második feleségétől csak 1987-ben vált el. Azóta hivatalosan is együtt vannak a színésznővel, és 1997 szilveszterén össze is házasodtak, boldogságuk pedig a mai napig tart, ahogyan az a 2020-as Golden Globe-gálán is lerítt róluk. 

Ez Helen Mirren és a párja első közös képeinek egyike: 

Taylor Hackford és Helen Mirren egy filmforgatáson ismerték meg egymást (Fotó: Rights Managed / Mary Evans Picture Librar / Profimedia) 

„Azért házasodtunk össze, mert tudtuk, hogy örökre együtt akarunk maradni. Lényegében csak hivatalossá tettük, mert így egyszerűbb az életünk, például az ingatlankérdések vagy más komplikált ügyek. És persze a család felől is éreztük ezt a fajta elvárást. Mindig is azt mondtam, hogy nem vagyok a házasság ellen, csak egyszerűen nem volt az én ízlésem szerint való, ugyanúgy, mint például a fehérrépa. Nagyon hosszú időbe telt, mire megszerettem… meg kellett találni hozzá a megfelelő fehérrépát” – mondta Mirren korábban az AARP-nek adott interjúban. 

A 74 éves Helen Mirren csodálatosan festett a Golden Globe gálán  (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images)

A hasonlatból is jól látszik, hogy mennyire romantikus a brit színésznő, aki egyáltalán nem várja el a drága ajándékokat sem a párjától, és házassági szerződést sem kötött vele, mert náluk a bizalom és a korrektség az, ami igazán számít. 

„Taylor és én távolról sem vagyunk romantikusak. És tulajdonképpen mindketten nagyra értékeljük a romantika hiányát a másikban. Ha például kapnék Taylortól egy Valentin-napi üdvözlőkártyát, megrémülnék: mi történt? Még egymás születésnapi ajándékát is el szoktuk felejteni. Érzelgősség nélkül igyekszünk mindennap figyelni egymásra, ahelyett, hogy ajándékokkal lepnénk meg a másikat különböző alkalmakkor. Élvezzük az együtt töltött időt, és ha kedvünk van, akkor mondjuk elmegyünk vacsorázni, de ezt mi nem nevezzük randiestének. Taylorral lenni mindig izgalmas, úgy érzem, mintha egy hosszú, véget nem érő randevú lenne az életünk” – mesélte a színésznő korábban a Woman & Home magazin újságírójának.  

Valószínűleg ebből is látszik, hogy mi az évtizedek óta tartó boldogságuk titka, amely nemcsak az idei Golden Globe-gálán készült képeken látszik, hanem a korábbiakon is.

helen mirren férje Taylor Hackford GettyImages-1198002088

Helen Mirren és a férje, Taylor Hackford a 2020-as Golden Globe-gálán (Fotó: Albert L. Ortega/Getty Images)

helen mirren férje Taylor Hackford GettyImages-676710428

Helen Mirren és Taylor Hackford Los Angelesben sétálgattak, a kép még 2017-ben készült (Fotó: BG008/Bauer-Griffin/GC Images)

helen mirren férje Taylor Hackford GettyImages-698656772

Helen Mirren és Taylor Hackford az 57. Monte Carlo TV Fesztiválon 2017-ben (Fotó: Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images)

helen mirren férje Taylor Hackford GettyImages-629935632

Helen Mirren és a férje, Taylor Hackford a Váratlan szépség európai bemutatóján Londonban, 2016-ban (Photo by Anthony Harvey/Getty Images)

helen mirren Taylor Hackford GettyImages-463549537

Helen Mirren és Taylor Hackford a 2014-es Screen Actors Guild (SAG) Awardson (Fotó: Frederick M. Brown/Getty Images)

helen mirren férje Taylor Hackford GettyImages-158914872

Helen Mirren a saját csillaga avatásán a férjével a Hollywood Walk of Fame-en 2013-ban (Fotó: Alberto E. Rodriguez/WireImage)

helen mirren Taylor Hackford GettyImages-690547

Helen Mirren és Taylor Hackford a New York Film Critics Circle Awards vörös szőnyegén 2002-ben (Fotó: George De Sota/Getty Images)

 

 

 

Exit mobile version