Hosszú Katinka elárulta, hogy készül a tokiói olimpiára

nlc | 2020. Január 31.
Hosszú Katinka kőkeményen dolgozik azért, hogy idén nyáron Tokióban is aranyérme(ke)t szerezzen – írja a Blikk.

Hosszú Katinka még a karácsonyi, ünnepi időszakot is a felkészüléssel töltötte, nagy céljai vannak az idei olimpián.

„…ahhoz képest, hogy még csak január vége van, előrébb tartok a felkészülésben, mint terveztem. Remélem, hasonló ütemben tudom folytatni a munkát… Szinte minden nagy versenyre, még Rióra is úgy készültem, hogy nem gondoltam az érmekre és azok színére. Voltak kitűzött időeredmények, amelyeket szerettem volna elérni, vagy felülmúlni. Erre figyeltem akkor is és most is. Igyekszem majd kihozni magamból a maximumot” – árulta el Hosszú Katinka, aki nagyon boldog a magánéletében is, úgy érzi, párjával sínen van az életük.

Fotó: smagpix/Nagy Zoltán

„A többiek teljesítményét úgysem tudom kontrollálni, azért viszont nagyon sokat tehetek, hogy a lehető legjobb formában álljak rajthoz. Mindent elkövetek, hogy a csúcson legyek, s remélem, ennek meglesz az eredménye” – mondta az úszónő.

(Nyitó kép: smagpix)

Exit mobile version