Psota Irént mindenki imádta. A kétszeres Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze már négy éve nincs köztünk. Szerednyey Béla és Szirtes Tamás emlékezett meg róla, akiknek még a szavára is adott.
„Felmennék hozzá egyszer-egyszer. Szerencsés élete volt, és nemcsak neki, hanem az egész generációjának. A szakmánkban manapság egyre nagyobb a kiszolgáltatottság. Ő még megengedhetett magának számtalan allűrt, ami akkor sem volt kívánatos, de ma már munkahelyvesztéssel jár… Az Irénnel jóban lenni embert próbáló feladat volt. Ő olyan ló volt, amit folyamatosan lovagolni kellett. Nem lehetett elernyedni a ló hátán, mert ledobott” – mondta Szerednyey Béla a Borsnak.
Fotó: smagpix/Piroska Olajos
Szirtes Tamás is elmesélte, hogy kezdődött Psota Irénnel a közös munkájuk.
„Psota Irén volt az a művésznő, aki rendkívül közel állt hozzám. Jó tizenöt éve egyszer behívott az öltözőjébe, és azt mondta: Tamás, nekem mindig a Vámos Laci volt a rendezőm, de meghalt. Azt szeretném, ha mostantól ön rendezne. Kiválasztott rendezőjének, ami számomra óriási megtiszteltetés volt. Egy színésznőnek, egy ilyen nagy művésznek kell valaki, aki törődik vele, és ezt örömmel vállaltam… Ő nem nehéz ember volt, hanem hallatlanul igényes önmagával és mindenkivel szemben. Amit mástól megkövetelt, azt önmagától is. A színház volt a szerelme” – mesélte Szirtes Tamás a művésznőről, akit édesanyja mellé, Farkasréten temettek el.
(Nyitó kép: smagpix)