„Sokan ostromolnak, és én élvezem” – válása utáni életéről vall Galambos Dorina, aki 15 évig élt együtt Pély Barnával

nlc | 2020. Március 05.
Galambos Dorina állítja, a második gyerekkorát éli.

Ez az év a rendrakásról szól a Pély Barnától elvált Galambos Dorina életében. Nemrég rukkolt elő legújabb zenekarával, ám nem ez az egyetlen újdonság nála: új lakásba költözött, Vietnámba készül, hajtja, hogy kiteljesedhessen karrierjében, férfiügyekben pedig nagyon nyitott.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Egyesek szerint eltűntem, pedig csak arról van szó, hogy akkor szeretek szerepelni, ha valamit fel is tudok mutatni” – árulta el a Story magazinnak adott interjúban a 36 éves énekesnő, aki a válása óta felszabadultan éli az életét. Mint mondja, ő egyáltalán nem egy tipikus elvált nő. „Élvezem, hogy akkor fekszem és kelek, amikor akarok, és oda megyek bulizni, ahová csak jólesik. Tulajdonképpen a második gyerekkoromat élem” – vallotta be Galambos Dorina.

Elmondása szerint hosszú idő után végre ereje teljében van; élvezi, hogy ő irányítja az életét. Hiába van a háta mögött egy zátonyra futott házasság, a szerelembe vetett hite nem ingott meg. „Imádok szerelmes lenni. (…) Nem gondolkodom azon, hogy mikor születik gyerekem, őszintén szólva egy újabb házasság sem szerepel a terveim között. (…) Fiúügyekben már bekopogtatott a tavasz. Sokan ostromolnak, és én élvezem ezt az ostromállapotot” – árulta el az énekesnő.

Olvass még Galambos Dorináról az nlc.-n!

Exit mobile version