Idén 25 éves az ország kedvenc gengsztercsapata, a Ganxsta Zolee és a Kartel. A jubileumot koncertekkel ünnepelték volna, a nyáron egy óriási koncertre készültek volna, de a koronavírus-járvány náluk is mindent felülírt. A zenekarnak új bevételi források után kellett néznie, miután több hete nincsenek fellépéseik, így jött a fizetős rajongói csoport ötlete.
„Mivel ez a redvás vírus nem hagyja, hogy a közeljövőben fasza kis koncerteken szórakoztassunk Titeket, arra gondoltunk, hogy mindezt modern keretek között online fogjuk megtenni, amíg nem vehetjük újra birtokba a színpadokat. Létrehoztunk nektek egy zárt csoportot, amelybe bárki jelentkezhet, aki úgy gondolja, hogy a zenekar által nyújtott tartalmi szolgáltatások elkészítését támogatni kívánja” – írják a Facebookon közzétett posztban, amit az Index szúrt ki.
A bejegyzésből kiderül, hogy a zárt Facebook-csoportban lesznek elérhetők a 25 év gengszter rap című sorozat új részei, a zenekar hétvégi élő bejelentkezése, illetve más exkluzív tartalmak. A csatlakozni vágyó rajongóknak 2500 forintot kell utalnia a posztban megadott bankszámlaszámra, de ennél nagyobb összeggel is lehet támogatni a zenekart.
A felhívás egyelőre sikeres, egy nap alatt több mint 130-an csatlakoztak a fizetős zárt csoportba. Hasonló bevételszerző forrásokra valószínűleg más zenekaroknak is szüksége lesz, miután az augusztus 15-ig tartó rendezvénystop miatt nem tudnak koncertezni.
Kiszáll az egyik tag
Közösségi oldalán jelentette be Lory B, hogy otthagyja a Ganxsta Zolee és a Kartel formációt. A zenész azt írja, nem veszett össze a csapat többi tagjával. Személyes döntést hozott, amit nem szeretne indokolni.
Olvass még többet Ganxsta Zolee-ról az nlc.hu-n:
- Ganxsta Zolee először beszél édesapja haláláról: „Néha megmar minket az élet, de nem áll meg”
- Ganxsta Zolee magánélete „valahogy nem akar működni”
- Ganxsta Zolee kislánya rendkívül tehetséges