Kigyulladt Bárdosi Sanyiék lakása – csak a szerencsén múlt, hogy nem lett nagyobb baj

nlc | 2020. Május 18.
Bárdosi Sándor felesége, Ildi írta le, mi történt az albérletükben.

Bárdosi Sándorék két hete költöztek új albérletbe, és máris megtörtént a baj. A műsorvezető nem volt otthon, amikor a lakásukban felcsaptak a lángok, ám szerencsére hamar hazaért, és sikerült megfékezni a tüzet. Az egykori olimpikon felesége a közösségi oldalán osztotta meg a szörnyű történetet, ami szerencsére boldog befejezést kapott.

,,Rengeteg esemény történt velünk a héten, ebből az egyiket napokba telt megemészteni. Borzalmas volt. Az albérletben amiben még kb. 2 hetet lakunk kigyulladt egy vezeték a konyhában. Sosem láttam ilyet ezelőtt. Szó szerint lángolt a kábel, és a fal. Sanyi nem volt itthon, épp tartott hazafelé. Vártam, hogy beessen az ajtón és indulhassak edzést tartani. Nálunk volt a barátnőm, és a nagynéném is. Beszélgetésünk közben vettem észre, hogy sűrű fekete füst ömlik ki a konyhapult alól. Megijedtem, ezért gyorsan kikapcsoltam, az egyébként működésben lévő gépet. Pár másodpercre rá le is csapódott a biztosító relé a lakásban. Mind. Áramtalanodott az egész lakás. Ekkor még több füst tört elő a mosogatógép teteje és a pult közül. Itt már tudtam, hogy baj van. A gyerekeket azonnal vittem ki a lakásból. A nagynéném elhúzta a gépet. Ekkor sújtott le minket a helyzet. Felcsaptak a lángok. Sanyinak kiabáltam a telefonba, hogy tűz van, és már tettem is le, hogy a gyerekekkel tudjak foglalkozni (közben Kuszi cicát is gyorsan bedobtam a szállító dobozába, és oda vittem a gyerekekhez) Próbáltunk az emeleten segítséget kérni, mert nem volt sehol poroltó, és mivel elektromos a tűz, azt vízzel nem szabad oltani, mert életveszélyes! Hívtuk a tűzoltókat, de közben próbáltuk megoldani a problémát, mert ilyen esetben jelentős lehet az anyagi kár. Hálisten Sanyi perceken belül hazaért. Volt az autójában poroltó, így sikerült eloltania a tüzet. Ő a mi hősünk. Mindig határozott, nem esik pánikba, kezeli a helyzetet! A tűzoltók kiérkezésekor kivizsgáltak mindent. Ellenőrizték, hogy biztos nincs e már tűz. Megtörtént a papírmunka, kicsit megnyugodtunk. Hívtunk villanyszerelőt is, mert addig nem szabad visszakapcsolni az áramot. A gyerekeket elvitték a rokonok, hogy megnyugodhassanak.
Én csak ültem, pilláztam, és belegondoltam mekkora baj lehetett volna, ha épp alvás közben gyullad ki, vagy ha elmegyünk itthonról.
Bár otthoni tűzesetekre nem nagyon lehet felkészülni, mégis érdemes tisztában lenni néhány alapvető szabállyal..” – írja az Instagram oldalán Bárdosi Ildi.

Olvass még Bárdosi Sanyiékról az nlc.-n:

Bárdosi Sándor és a felesége (Fotó: Instagram)

Exit mobile version