Hajdú Péter újabb két ismert nőt szerződtetett: innen ismered Nagy Rékát és Kocsis Korinnát

nlc | 2020. Június 25.
Lendületesen kezdett bele az újításba Hajdú Péter, aki tényleg megtesz mindent, hogy a Life TV a legjobbak közé kerüljön. Most újabb két ismert nőt szerződtetett.

A Life TV mostanában egyre gyakrabban kerül a hírekbe, és pontos ez volt a célja Hajdú Péternek, aki három éven belül a legnézettebb öt kábeltévé között akarja látni a csatornáját. Nem várt sokat a kinevezése után, máris belefogott a változtatásokba: 

És most itt van két újabb személyi változás. Jövő hétfőtől, június 29-től heti váltásban Kocsis Korinna és Nagy Réka vezeti majd a Life TV időjárás-jelentését, amely több alkalommal jelentkezik majd és egyedi hangvételre törekednek. Így azt is elmondják, hogyan érdemes felöltözni, milyen hatással vannak a frontok a párkapcsolatokra, és interaktív módon válogatnak majd az időjárással kapcsolatos fotók között.

Kocsis Korinna és Nagy Réka a Life TV időjósai

Mindkettőjük neve ismerős lehet a tévénézőknek. Nagy Rékára egykor a Topmodellben figyeltek fel, majd a Star Academy műsorvezetőjeként bizonyított. 

Miskovits Marci és Nagy Réka a Star Academy című műsorban (Fotó: TV2)

A modellt egy ideig Király Viktor párjaként is emlegették, a kettőjük kapcsolatáról keveset lehetett hallani, a szakításuk viszont baráti volt, ahogy ezt Réka is elmesélte.

Miközben műsorvezetőként, színésznőként is kipróbálta magát, és lassacskán minden rendezvény vendéglistájára felkerült a neve. 

Nagy Réka mosolya a védjegye: 

karpati rebeka nagy reka korhataros szerelem 4

Kárpáti Rebekával a Korhatáros szerelem című sorozatban vállalt szerepet (Fotó: TV2)

nagy_réka_joy_sma_2019

A tavalyi Joy gálán Nagy Réka volt az egyik sztárvendég (Fotó: Papp György)

playboy dijatado gala 02

Nagy Réka a Playboy Man of the year 2019 díjátadó gálán fotó: Panamy

Kocsis Korinnát 2016-ban Európa legszebb lányának választották, a története viszont régebbre nyúlik vissza, hogy pontosak legyünk 2009-ben már az RTL Királynő című műsorában szerepelt, és 2012-ben kisebb botrányt okozott egy hazai szépségversenyen. Ez azonban a régmúlt, azóta láthattuk már őt 2017-ben a Konyhafőnök VIP csapatában főzni, és azt is tudjuk róla, hogy párja hosszú ideje jóban van Hajdú Péterrel, és pédlául a legutóbbi szilvesztert is együtt ünnepelték. 

Kocsis Korinna sok szépségversenyen indult: 

kocsis korinna 2013 miss bikini

Kocsi Korinna a Miss Bikini háziversenyen 2013-ban (Fotó: TV2)

kocsis korinna 2009 rtl kiralyno

Korcsi Korinna 2009-ben a Királynő című műsorban (Fotó: Instagram)

kocsis korinna maldiv

Kocsis Korinna megőrizte a fantasztikus alakját (Fotó: Instagram)

kocsis korinna story gala 2019

Kocsis Korinna és a párja a 20. jubileumi Story Ötcsillag Díjátadó Gálán 2019-ben (Fotó: smagpictures)

Exit mobile version