A fiatalabbak kedvéért elmondjuk, hogy a Bros egy 1986-ban alakult brit fiúzenekar volt. A hirtelenszőke ikrekbe – Matt és Luke Goss-ba tinilányok milliói voltak fülig szerelmesek, óriási bálványnak számítottak ők akkoriban, még ha karrierjük nem is tartott túl sokáig, mindössze hat évig. Mégis szép sikereket tudhatnak magukénak, és a negyvenes korosztály tagjai most is fel tudnak idézni tőlük legalább egy nagy slágert.
Eleinte a zenekar három tagból állt – Craig Logan basszusgitárosként szerepelt a Goss ikrek mellett. A srácok gyerekkoruk óta ismerték egymást, osztálytársak voltak a Camberley-i Collingwood Iskolában. Megalakulásakor a trió Gloss néven kezdett zenélni, majd amikor később kapcsolatba kerültek Tom Watkins menedzserrel, az ő javaslatára változtatta meg nevét az együttes, és amint betöltötték a 18. életévüket, szerződést is kötöttek Watkinssal és Bros néven kezdtek zenélni.
Első kislemezük, az I Owe You Nothing nem lett átütő siker, a sztárságot a When Will I Be Famous hozta meg nekik 1987-ben, s onnantól aztán nem volt megállás. Imádták őket a fiatalok – persze főként a lányok – Nagy-Britanniától Új-Zélandig.
Első nagylemezük, a Push 1988-ban jelent meg, és bár sosem ért el első helyezést, négyszeres platinalemez lett az Egyesült Királyságban, ami elég elképesztő teljesítmény. Ugyanabban az éveben a trió bejelentette első brit turnéját, mely a “Bros Push Live” címet kapta. A 14 előadásra a jegyek 1 órán belül elkeltek.
Amerre jártak a srácok őrjöngő tinilányok hada fogadta őket, a zenei sajtó a jelenséget el is keresztelte “Brosmániának”. Rajongói klubjuknak pillanatok alatt 6 millió tagja lett a világban.
Egy évvel később aztán Craig Logan bejelentette, hogy távozik a zenekarból. Krónikus fáradtságra és más betegségekre hivatkozott, ami miatt járni sem tudott egy ideig, fél évbe telt a rehabilitációja. Karrierje azonban nem ért véget, csak átalakult: később aztán dalszerzőként kezdett tevékenykedni, majd 2010-ben saját céget alapított Logan Media Entertainment néven.
A Bros pedig duó maradt és hamarosan világturnéra indult. Még két albumuk jött ki, a The Time, majd 1191-ben a harmadik és egyben utolsó, a Changing Faces. 1992-ben aztán feloszlottak. Karrierjük során nagyjából 16 millió lemezt adtak el, viszont az Egyesült Államokba sosem tudtak betörni, őket elkerülte a Brosmania.
Matt Goss metamorfózisa, amiben valószínűleg a plasztikai sebész is szerepet játszott (Fotó: Getty Images)
Luke Goss sokkal természetesebben öregszik, mint testvére (Fotó: Getty Images)
Egykor és most - a Bros ikrek (Fotó: Getty Images)
Miután a zenekar feloszlott, Matt szólókarrierbe kezdett, Luke pedig színész lett, feltűnt például a Penge 2. című filmben. 2017-ben aztán a zenekar harmincadik születésnapjának apropóján két koncertet még adott a Bros, majd 2018-ban megjelent egy dokumentumfilm is róluk Bros: After the Screaming Stops címmel, ami nagy siker lett, és abban az évben BBC Four csatornán december 23-án mutatták be, mely az év egyik karácsonyi televíziós eseménye volt.
Fellépéseik azóta is vannak időnként, sőt, állítólag új album megjelentetését is tervezik a srácok. A magunk részéről kíváncsian várjuk a folytatást.
Kedveled az akkor és most összeállításokat? Mi is:
- Csodás képek Koncz Zsuzsáról – Fiatalon is gyönyörű volt
- Így élnek most a VIVA egykori műsorvezetői
- Nahát, milyen cuki gyerekek voltak az Olsen lányok! Most felismernéd őket?