A magyar televíziózás hajnalán olyan kevés televíziókészülék üzemelt még, hogy az emberek inkább elviselték egymás társaságát, csak pár percre bámulhassák a dobozt, amit azóta szinte minden rossz okozójának kiáltottunk ki. 1954-ben indult Magyarországon a Magyar televízió kísérleti adása. Ekkor még naponta csak egy-egy filmet, esetleg híradót sugároztak, de három évvel később, amikor már pár háztartásban is megjelent a televízió készülék, feltűntek a bemondók is, akik a kor szocialista szupersztárjának számítottak. Akinek pedig nem volt otthon televíziója, az átjárt a szomszédokhoz, vagy a nagyobb áruházak kirakatában nézhette az adást, már ha ment neki a szájról olvasás. Pár év alatt a bemondókat annyira megkedvelték a nézők, hogy szinte családtagként tekintettek rájuk.
Tamási Eszter az elsők között, 1957-ben került adásba. Mezőtúri, szegény családba született, majd 1955-ben került Budapestre, ahol a Rózsahegyi Kálmán színiiskola hallgatója lett. Az iskola befejeztével a filmgyárba került statisztának, ahonnan fénykép alapján választották ki bemondónak. Fiatalon, 53 évesen hunyt el.
Lénárd Judit 1928-ban Kolozsváron született. Színésznőként kezdett dolgozni Debrecenben, 1951 és 1960 között több szerepet is játszott, majd Magyar Televízióhoz szerződött. 1964-ben vele indult a Delta című tudományos magazin, majd 1967-ben megkapta a Kapcsoljuk című irodalmi sorozat műsorvezetői posztját. Népszerű volt, mint Rodolfo beszélgetőpartnere, a Képzőbűvészet című ismeretterjesztő sorozatban. Súlyos betegségben szenvedett, 1970. június 2-án öngyilkosság következtében vesztette életét.
Takács Marika 1928-ban Resicbányán született. Az ELTE Bölcsészkarán középiskolai tanárként végzett, majd felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is, miközben énekelni is tanult. Érettségi után figyeltek fel rá, egy tehetségkutató énekversenyről hívták be meghallgatásra a Magyar Televízióhoz, ahol 1957. július 25-én mondta el első bevezetőjét. A nyilvános adások sugárzásának kezdetétől a Magyar Televíziónál dolgozott. 1997-ben, 58 évesen, mellrákban hunyt el.
Kudlik Júlia 1945-ben született Budapesten. Érettségi után mindenesként kezdett dolgozni a tévé ifjúsági osztályán, először mint ügyelő, majd később már mint rendezőasszisztens. Miután elvégezte Fischer Sándor beszédtechnika tanfolyamát, 1964-ben szerepelhetett először képernyőn, és ebben az időben a rádióban is dolgozott egy rövid időn keresztül, mint bemondó. Felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, valamint az ELTE bölcsészettudományi karának magyar-népművelés szakára. Később, 1976-ban angol, majd 1984-ben spanyol középfokú nyelvvizsgát tett. A Delta című tudományos híradót 1965-től egészen 1996-ig vezette. 1991-től vezette a népszerű Gazdit keresünk című állatvédelmi műsort, majd 1993-tól a Julis sulit, ami egy háziasszonyoknak szóló magazinműsor volt vasárnap reggelenként.
Varga József 1929-ben született Abonyban. Érettségi után Budapesten újságírást tanult, majd 1949-től a Friss Újságnál dolgozott újságíróként. Itt figyeltek fel szép orgánumára, és hívták a Magyar Rádióhoz bemondónak, ahonnan 1958-ban igazolt át a Magyar Televízióhoz. A TV Híradó vezetése fedezte fel benne azt az egyéni, fanyar személyiséget, ami jól illett a hírmagyarázatokba. Ugyanakkor nem csak bemondó, és híradós, de igazán humoros, szórakoztató figurája is volt a korabeli televíziózásnak. 1960-tól egészen az 1970-es évekig a szilveszteri műsorban is bemutatkozott. Munka közben, infarktusban halt meg 51 évesen.
Kovács P. József 1941-ben született Budapesten. Általános iskolai tanítónője Szabó Magda volt, ezért választotta a művészi pályát. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán kezdte felsőfokú tanulmányait, ahol neki is Fischer Sándor tanította a beszédtechnikát, majd később az ő ajánlására jelentkezett a Magyar Televízióhoz bemondónak. Alapító tagja volt az Universitas Együttes versmondó körének, és napjainkban is A Magyar Versmondók Egyesületének tagja. 1962-ben kezdett a Televíziónál dolgozni. Évtizedekig a TV Híradó bemondója volt, ahol kollégái az egyik legfelkészültebb munkatársként ismerték. Mai napig, nyolcvanadik életévében is rendszeresen vállal fellépéseket hivatásos előadóművészként és műsorvezetőként.
Népszerű magyar tévésorozatok:
- Aranyélet: megszületett minden idők legjobb magyar tévésorozata
- Magyar sorozatot választottak a világ legjobbjai közé