Hivatalossá vált Vitray Tamás és Kállai Bori válása

T.CS. | 2020. Július 02.
Egy éve tudtuk meg, hogy válik Vitray Tamás és Kállai Bori. Most került pont az ügy végére, és vált hivatalossá.

Egy évvel ezelőtt szűkszavúan nyilatkozott válásáról a legendás műsorvezető, Vitray Tamás, valamint Kállai Bori, színésznő, és ezen azóta sem változtattak. Miután a Ripost értesült a válás kimondásáról, és arról, hogy Vitray nagyvonalúan kezelte a helyzetet, és a 30 év alatt felépített közös vagyon egészét a gödi családi házzal és autóval az ex-feleségének adta, a lap felkereste a 87 éves műsorvezetőt.

„Már egy ideje hivatalosan is egyedülállóak vagyunk, vagyis igen, kimondták a válást. Nem volt köztünk vita akkor sem, amikor eldöntöttük, hogy külön utakon folytatjuk az életünket és a válás során sem merültek fel nézeteltérések. Tulajdonképpen már okafogyottá vált erről beszélni, hiszen jó ideje lezajlott a tárgyalás”

Vitray Tamás a Digi Sport épületében 2012 szeptemberében (MTI Fotó: Honéczy Barnabás)

Vitray Tamás gavallérsága persze azoknak nem meglepetés, akik követték az eddigi életét: néhány hete elhunyt második felesége, Földi Teri sorsát is követte a válásuk után, mivel évtizedeken át gyötörte a lelkiismeret amiatt, hogy még a színésznő férje volt, amikor megkezdődött a kapcsolata Kállaival, akivel a Debreceni Virágkarneválon jöttek össze.

Olvasnál még Vitray Tamásról? 

Exit mobile version