A Masterchef VIP győztese, Gáspár Evelin: “Sajnos az alapján ítélnek most meg, amit a műsorban látnak”

Takó-Bencze Vivien | 2020. Augusztus 14.
Gáspár Evelin sokat tanult a műsor alatt, de rossz tapasztalatai is vannak.

Augusztus 3-tól tért vissza a TV2 főzőshowja, a MasterChef VIP második évada a szokásosnál sokkal rövidebb volt: összesen két héten át került adásba. Az Ördög Nóra műsorvezetésével készült produkcióban ezúttal nem 27, csak tizenhat ismert ember sorakozott fel, ami viszont nem változott, hogy most is vérre ment a küzdelem, a versenyzők komolyan vették a feladatukat.  A legelszántabbak között volt Gáspár Evelin volt és Polgár Tünde, talán nem is meglepő, hogy éppen ők jutottak be a döntőbe. 

Masterchef VIP 2 döntősei: Gáspár Evelin és Polgár Tünde (Fotó: TV2)

Míg Tündének kezdetektől ez volt a célja, mert gyakorlott háziasszonyként szeretett volna bizonyatani, addig Evelinnek álmában sem jutott eszébe, hogy idáig jut. Az egykori Ázsia Expressz-szereplőt megismertük, ami a szívén az a száján és a kezdetektől nem titkolta, mennyire idegen terepen mozog, igaz, szereti a hasát, de csak nagyon ritkán főz saját magának, viszont volt kitől tanulnia. Az édesanyja, Gáspár Bea megnyerte a konkurens csatorna főzőműsorát, A Konyhafőnök győztese pontosan tudta, mivel jér egy ilyen verseny, ezért amikor Evelint felkérték a műsorra, Bea asszony kifejezetten javasolta a lányának: mondjon nemet a felkérésre, mert túl rutintalan egy ilyen kihívás teljesítéséhez. Evelin pedig csak azért is vállalta a Masterchef VIP-t és milyen jól tette! Sokakat – köztük magát is – meglepve győzött, megelőzve Tündét.

Gáspár Evelin a Masterchef VIP 2 győztese (Fotó: TV2)

,,Azért vállaltam el, hogy megmutassam, hogy ilyet is tudok, ráadásul olyan vagyok, hogy ha valamit a fejembe veszek, attól semmi nem tud eltántorítani. Azóta sem tevékenykedek többet a konyhában, azóta sem tudok rendesen főzni, de meg akartam mutatni magamnak is, anyának is, és az egész családomnak, hogy én is képes vagyok rá. Visszanézve a műsort, nem volt egy erős mezőny, nem volt nehéz kiemelkedni” – árulta el az nlc-nek Gáspár Evelin, akinek megtiszteltetés volt Polgár Tündével versenyezni a sztárséf címért. A győztes menüsor végül egy jól sikerült zöldborsó krémleves volt, amelyhez lazac kaviárt készített és buggyantott tojást, majd főételnek bélszín steaket választott, amelyhez fehérrépa pürét álmodott meg, desszertnek pedig csokoládés pohárkré mkerült a zsűri elé. 

,,A döntőben mindenképp olyat szerettem volna főzni, amit már korábban kipróbáltam, ha nem is az egész ételt, de legalább az alapanyagokat, ezért esett a választásom erre a főételre és desszertre.”

Gáspár Evlin két segítőt választhatott a döntő főzéshez (Fotó: TV2)

Az utolsó főzéshez Evelin saját csapatot választhatott, Stohl Andrással és Győrfi Pállal remekül tudtak együttdolgozni.

“Nem gondolkoztam sokat, amikor választani kellett. Azért Andrást és Pált kértem meg, hogy segítsenek nekem a döntőben, mert korábban a csapatmunka során már sikert arattunk. Ismertem őket, tudtam, hogyan dolgoznak a konyhában és azt is tudtam, hogy hallgatnak majd rám. Nagyon jó volt velük dolgozni, és ők is szerették a közös munkát.”

Ez a közösségi oldalak hozzászólásai alapján azokat meglepte, akik a korábbi adásokban látták, hogyan dolgozik együtt Evelin például Bíró Icával. Igaz, kilenc adás alatt az is kiderült, nem mindegy, kivel kell főznie, hiszen például Stohl Andrással jól kijöttek, amikor már a verseny elején összekerültek. Mint kiderült, Evelin sem volt elégedett azzal, amit a tévében látott.

,,Sem a visszajelzésekkel, sem a végleges adásokkal nem vagyok megelégedve, hiszen nem azt az oldalamat mutatták meg, ami én vagyok, amit például az Ázsia expresszben láthattak a nézők. Nagyon vártam, hogy végre leadják, de utólag rossz visszanézni. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek több napos/hetes forgatások, amiből csak másfél órát láthatnak naponta a nézők. Sokan sajnos az alapján ítélnek most meg, amit a műsorban látnak, és mondanom sem kell, hogy nem mindegy, hogyan vágják össze a műsort. Lehetek szimpatikus, vagy antipatikus, sajnos nálam az utóbbi jött össze… Bár többször megfogadtam, hogy nem foglalkozom a kommentelőkkel, azért látom, hogy miként vélekednek rólam, és amennyire pozitív hozzászólásokat kaptam az Ázsia expressz alatt, most annyi negatív jön. Kicsit gonosznak vagyok beállítva, pedig ez egyáltalán nem jellemző rám” – mondja kiábrándultan Gáspár Evelin, aki azért azt is bevallotta, hogy nehezen gondolkozik csapatban, és emiatt meg is gyűlt a baja a páros feladatokkal.

Gáspár Evelin a Masterchef VIP döntőben a csapatával (Fotó: TV2)

,,Amit a fejembe veszek, azt megcsinálom, és sajnos nagyon kevésszer hallgatok másokra. Makacs vagyok, és nem túl jó csapatjátékos. Miután észrevettem, hogy ezen mindenképpen változtatnom kell, próbáltam máshogy viselkedni, és szerintem a végére sikerült is. Ahogy a műsorban is elmondtam, férfiakkal valamiért sokkal könnyebben dolgozok együtt, jobban kijövök velük, mintha egy nővel kellene egy irányba mennünk” – emlékszik vissza Evelin, akire a családja, és a barátai is nagyon büszkék. 

,,A nagymamám imádja, ahogy főzök a műsorban, igaz persze, hogy neki majdnem mindegy, milyen produkcióban lát viszont, mindig nagyon büszke rám, és ezt el is mondja számtalanszor. A rokonok, a barátaim sorra gratulálnak, és igazából ez az, ami számít. Bár anya nagyon féltett ettől a formátumtól, is büszke, és többször elmondta, nem érti, hogyan tudok ilyen jól főzni. Mégis ragadt rám valami abból, amit tőle láttam.”

Gáspár Evelin a Masterchef VIP 2 zsűritagjaival (Fotó: TV2)

A Masterchef VIP főnyereménye a díj volt, ehhez nem jért semmilyen pénzösszeg, Evelin szerint nem is ez számít egy versenyben. Sokat tanult önmagáról, és ilyen rövid idő alatt is fejlődni tudott, amivel magát is meglepte. Ráadásul, értékes kapcsolatokat nyert, örült annak is, hogy Kandász Andival az ázsiai kalandok után ismét együtt forgatott.

,,Kandász Andival azóta is gyakran beszélek, Győrfi Pali és Polgár Tünde is végig kedvesek voltak velem, mindig jót beszélgetünk, ha találkozunk. Bár voltak kisebb viták, a többiekkel is jó kapcsolatot ápolok, bár nem beszélünk minden nap. Mindenki sokat tanult, és szerintem jól is éreztük magunkat a forgatások alatt, ez volt a műsor lényege.”

 

Gáspár Evelin több műsorban is megállta a helyét:

Exit mobile version