Kasuba L. Szilárd 45 éves, és rettentő szexi apuka

nlc | 2020. Augusztus 15.
Emlékszel még Kasuba L. Szilárdra? Ő az a műsorvezető, akinek jót tett az öregedés.

Kasuba L. Szilárd 2001-ben a TV2-nél kezdte pályafutását, telefonos játékot vezetett, majd az RTL Klubhoz igazolt át, ahol legutolsó műsora az Egészségkalauz volt. Emellett rádiós műsorvezetőként is dolgozott, például a Music FM-nél.

Néhány éve vidékre költözött feleségével és kislányával, Virág Napsugárral, aki 2009-ben született. A 45 éves egykori tévésnek nagyon jól áll a kor, fantasztikus formában van.

Nem is csoda, hogy csúcsformában van, hiszen Kasuba L. Szilárd mindennapjainak a része a sport, kajakozni még iskolásként kezdett.

“Általános iskolásként kezdtem kajakozni, gyerekként a magyar válogatott tagja voltam. A tanulmányokkal ez az időszak véget ért, az agráregyetem mellett nem tudtam eljárni. Akkor úgy döntöttem, hogy a tanulás a fontosabb, nem pedig az élsport” – nyilatkozta korábban Kasuba L. Szilárd.

11 éves kislánya kész nő:

Mi lett velük?

(Nyitó kép: Kasuba L. Szilárd/Instagram)

Exit mobile version