Hajas Lacinak motorbalesete volt

nlc | 2020. Szeptember 22.
Hajas László a motorok szerelmese, és szerencsére eddig megúszta a nagyobb baleseteket.

Hajas Laci évtizedek óta motorozik, imádja a kétkerekű járműveket. Elárulta, kiskorában biciklit szeretett volna, aztán később kismotorra váltott. Fodrászjelöltként mindig félrerakott egy kis pénzt, hogy tudjon venni egy kisebb motort, amit később el is loptak. A Reggeli stúdiójába egy elől kétkerekű, hátul egykerekű motorral érkezett, amit a két műsorvezető is megcsodált. Hajas Laci arról is beszélt, hogy voltak kisebb balesetei, de szerencsére eddig megúszta a nagyobb eséseket.

„November volt, és lefagyott az út. Azt hittem, hogy csak nedves, de kiderült, hogy tükörjég volt, és akkor eldobtam az egészet” emlékezett vissza a sztárfodrász, majd egy olyan balesetről is mesélt, amikor kikanyarodott elé egy taxis irányjelző nélkül. Ekkor szintén az előbbi megoldást választotta. Arról is beszélt, hogy most már sokkal óvatosabban közlekedik, mint annak idején, amikor megszerezte a jogosítványát.

Ez is érdekelhet:

Hajas László (Fotó: RTL Klub)

Exit mobile version