Polgár Judit ugyanolyan lelkes és mosolygós, mint az elmúlt harminc évben

nlc | 2020. Október 05.
Polgár Judit nemzetközi sakknagymester lelkesen szervezi a hatodik Világsakkfesztivált, idén rendhagyó módon online történik mindez!

Hónapok óta boldogan készül Polgár Judit a hétvégi rendezvényre, a hatodik Világsakkfesztiválra. Ő maga egészen kicsi korában szeretett bele a játékba, ötévesen kezdte, hatévesen már versenyt nyert és kilenc volt, amikor az első nemzetközi versenyen aratott győzelmet. Azóta számtalan sikert ért el, több kategóriában többször is nyert sakkolimpiát, kapott Sakk-Oscar-díjat is, több rekordot tart és 2014-es visszavonulása óta is aktívan részt vesz a sakk népszerűsítésében, a versenyek korszerűsítésében. 

Polgár Judit otthonról hozza a sakk szeretetét, két nővérével, Zsuzsával és Zsófiával egykor édesapjuk pedagógiai kísérletének alanyai voltak. A szüleik azt akarták, hogy a lányok az eszükkel érvényesüljenek, és magántanulóként oktatták őket, a lányok mind több diplomát szereztek végül, és mindhárman több idegen nyelven is beszélnek. Polgár László azt is bizonyította, ha a gyerekek korán, az életkoruknak megfelelő képzést kapnak egy speciális területen, akkor csúcsteljesítményekre képesek. Mindhárom Polgár lány kiemelkedő eredményeket ért el a sakkban. 

Polgár Judit és családja a kiemelkedő eredményeikről híresek: 

polgar csalad regen

Polgár László a feleségével és három lányával, Zsófiával, Zsuzsával és Judittal. A ’80-as évek elején, egy nyolcadik kerületi panelház legfelső emeletén kezdődött az a történet, amelyért, ha nem Magyarországon játszódik, sorba álltak volna a hollywoodi producerek. A Polgár lányok, ahogy a legtöbben ismerik őket, ebben a hetven négyzetméteres lakásban tanultak meg sakkozni, innen indultak világhódító útjukra (Fotó: smagpictures)

polgar judit es testvrei regen

A Polgár lányok: Zsuzsa, Judit és Zsófia (Fotó: smagpictures)

polgar judit regen

Polgár Judit már körbesakkozta a világot (Fotó: smagpictures)

polgar judit eskuvoje noverei

Polgár Judit a nővéreivel az esküvőjén, 2000-ben (Fotó: smagpictures)

polgar judit es ferje

Polgár Judit 2000-ben ment férjhez Font Gusztáv állatorvoshoz, és két gyerekük született: Olivér és Hanna (Fotó: smagpictures)

 

Minden idők legjobb női sakkozója olyan tehetségfejlesztő programot dolgozott ki, aminek segítségével a gyerekek 40 százalékkal jobb eredményeket értek el a kompetenciateszteken. Polgár Juditnak az egyik szívügye, hogy a sakk segítségével az oktatás más területeit segítse, saját gyerekeinél is csak ennyire tartotta fontosnak a sakkozást, nem kényszerítette őket a sajátjához hasonló pályára. 

„Ők sokkal hamarabb hagyták abba a versenyzést. (…) Igazából, ha nagyon-nagyon fontos lett volna, akkor másképpen és sokkal erőteljesebben terelgettem volna őt is és a fiamat is. Amikor óvodások voltak, akkor ők sakkoztak egy kicsit, ugye az oktatási programom miatt is benne voltak.”
 

Polgár Juditnak mai napig szenvedélye a sakk

Szabálykövetésre tanít, logikus gondolkodásra ösztönöz, megtanítja tisztelni a másik embert, döntéshozatal folyamat kialakulásában sokat segít a gyerekek oktatásában, és a pedagógusoknak készségfejlesztésnél hatékony eszköz.

Ahogy Polgár Judit fogalmazott, a sakk az élet minden területén ott van valamilyen formában, és a előadásokkal készül a hétvégén, ahol ehhez hasonló témákat is érint. Bár az egész életét átszövi a sakk, szerencséjére nagyon szereti ezt a témát és eddig nem tudta megunni. 

 

vbnm

Exit mobile version