Magyarország kúl

Hatalmas magyar siker: Polgár Judit módszerével tanítanak Kínában

Minden idők legjobb női sakkozója olyan tehetségfejlesztő programot dolgozott ki, aminek segítségével a gyerekek 40 százalékkal jobb eredményeket értek el a kompetenciateszteken.

Polgár Judit Sakkpalota és Sakkjátszótér programjait szeptembertől Kínában is alkalmazni fogják – írja az MTI. A Sakkpalotában résztvevő magyar gyerekek negyven százalékkal jobb eredményt értek el a tantárgyi kompetencia teszteken, és a jövőben az ázsiai országban az óvodás és iskoláskorú gyermekek is megismerkedhetnek vele.
 
Minden idők legjobb női sakkozója vasárnapig Kínában van egy versenyen, ahol a gyerekekből álló csapatok nemcsak a sakktábla mellett, de a csapatszintű, a közösségi és a társadalmi problémák megoldása terén is bizonyíthatják rátermettségüket. Polgár Judit személyesen is felkeresi a programhoz csatlakozó iskolákat, és az intézmények igazgatóit előadáson vezeti be a Sakkpalota módszerbe.

A magyar gyerekeknél már bevált, így Kínában is kipróbálják (Fotó: MTI Fotó / Balázs Attila)

„2016-ban kezdődtek meg a tárgyalások arról, hogy a programjaink a négy-tíz éves kínai gyermekek számára is elérhetővé váljanak” – idézi a közlemény Polgár Juditot, aki kiemelte: hisz abban, hogy a sakk nagyban segít a gyerekeknek elsajátítani azokat a képességeket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a sikeres felnőttkorhoz.
 
„Valljuk, hogy a sakk révén a gyerekek később alkalmazkodni tudnak a folyamatosan változó helyzetekhez, egyéni gondolatokkal érvényesülhetnek a közösségükben. Játék közben gyakorolhatják a döntéshozatalt, és a tetteikért is megtanulhatnak felelősséget vállalni” – hangsúlyozta.
 
A Sakkpalota 2013 óta választható tantárgyként a magyar nemzeti alaptanterv része, már 350 iskolában vezették be, közel 15 ezer gyerekhez jutott el országszerte, és csaknem 1000 tanító végezte el A tehetségfejlesztő sakk mint oktatási eszköz elnevezésű akkreditált pedagógiai továbbképzést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top