Szabadidő

„20 éves korom után már tudta a világ, hogy engem komolyan kell venni”

Polgár Judit, a világ legsikeresebb sakkozónője mesélt arról, hogy miért nem akart szakmabeli, vagyis sakkozó férjet, milyen beszólásokat kapott nőként a sakk világában, és a visszavonulása után kifejlesztett pedagógiai módszeréről.

Gyerekként kezdtél versenyezni, fiúk között. Nem gondolták rólad azt eleinte, hogy ez csak egy lány, könnyedén megverjük?

12 évesen és 14 évesen korosztályos világbajnok lettem a fiúk között, 12 éves voltam, amikor nővéreimmel, Zsuzsával és Zsófival valamint Mádl Ildikóval a magyar sakktörténelem során első ízben női olimpiai bajnokságot nyertünk. Ezt az eredményt 1990-ben megismételtük. 13 évesen teljesítettem először a férfi nemzetközi nagymesteri normát, 15 évesen pedig minden idők legfiatalabb férfi nemzetközi nagymestere lettem. Nyolcszor a férficsapatban is képviseltem Magyarországot Sakkolimpián, 2002-ben és 2014-ben pedig ezüstérmet nyertünk. Nemzetközi versenyeken, páros mérkőzésen, világválogatottként, illetve rapidversenyeken több volt világbajnokot legyőztem, köztük Szpasszkijt, Karpovot, Kaszparovot, Topalovot, Anandot, Carlsent…

Kivívtam magamnak azt, hogy szakmai szempontok alapján ítéljenek meg, nem pedig lányként vagy nőként. Természetesen hosszú út vezetett eddig, még emlékszem a megjegyzésekre, a kimondott, és kimondatlan mondatokra: Nem is tudsz sakkozni, csak szerencséd volt! Aztán rájöttek, hogy ez nem csak szerencse kérdése, ehhez tudás kell. Nagyjából 20 éves korom után már tudta a világ, hogy engem komolyan kell venni…

Rengeteg sztorim van, amikor az ellenfél kézfogás nélkül elrohant, annyira megsértődött azon, hogy kikapott egy lánytól. 11 évesen például megvertem egy sakknagymestert, aki a játszma végén felugrott, elrohant, és a liftben verte a fejét a falba – szó szerint –, amiért kikapott egy kislánytól.

Aztán amikor sorra jöttek a díjak és a címek, akkor egyre ritkábban fordult elő ilyesmi. Egyébként nagyon tudatosan mindig ügyeltem arra, hogy konzervatívan öltözzek fel a versenyekre, nadrágban, zárt felsőben és blézerben versenyeztem. Kaptam pedig olyan tanácsot, hogy vegyek fel minél kivágottabb felsőt, hogy elvonjam az ellenfél figyelmét, de sosem tettem ilyet. A pályafutásom alatt mindvégig azt akartam elérni, hogy a tudásom és a képességeim alapján ítéljenek meg.

Polgár Judit, sakk

Szándékosan konzervatívan öltözött fel a versenyekre

Legtöbbször férfiak között versenyeztél. Nem udvaroltak?

Erre is volt példa, de én igyekeztem nagyon távolságtartó lenni, tudatosan nem akartam magamnak ebből a körből párt választani, pedig nemcsak hátrányai lettek volna, hanem előnyei is. Sok olyan házaspárt ismerek, akik mindketten sakkoznak, és közben boldogan élnek, tehát ez működhet. Persze, ha innen jött volna a mindent elsöprő, hatalmas szerelem, akkor biztosan nem mérlegeltem volna.

Tagadhatatlan, hogy a sportkarrierem nagy részét fiúk, férfiak között töltöttem, és ebből vicces esetek is adódtak, mert a pasik annyira hozzá voltak szokva ahhoz, hogy a versenyeken nincsenek nők, hogy a női és a férfi vécét is egyaránt használták. Egyszer Kaszparovval is így találkoztam a női vécében, szerintem neki kínosabb volt, én csak mosolyogtam.

Sikerült, amire vágytál, a férjed állatorvos.

Gusztáv nagy sportrajongó, rengeteget segített nekem, jött velem a versenyekre, a felkészüléskor pedig megteremtette a nyugalmas hátteret. Amikor megszülettek a gyerekeink, akkor nagyon sokat foglalkozott velük, így tudtam készülni, edzeni. Ahogy családom lett, megváltoztak a prioritások, míg addig az életem első három helyét a sport foglalta el, a gyerekek születésével ez teljesen átalakult, és ők lettek az elsők. Egyfelől így sokkal könnyebb volt versenyezni, mert nem stresszeltem annyira az eredmények miatt, másrészt nehezebb volt a felkészülés, mert sokkal több dologban is helyt kellett állnom egyszerre. Mint említettem a férjem rengeteget segített, és a szüleim is sokat vigyáztak a gyerekekre, amíg én versenyeken voltam. Soha, egyetlen percre sem bántam meg, hogy 2014-ben abbahagytam a versenyzést, rengeteg feladatom van, jól érzem magam, és sikerélményeim is vannak.

Portisch Lajos nemzetközi nagymestertől hallottam egyszer, hogy egy sakkozónak fizikailag is sportolnia kell…

Igen, és ezt nagyon sokan nem tudják, mert ahhoz hogy 10-12 órán keresztül tudj ülni és koncentrálni, ahhoz nagyon jó erőnlét és állóképesség kell. Én is kicsi koromtól fogva napi két órát sportoltam a sakk mellett: például asztaliteniszben egész jó voltam, indultam magyar bajnokságon is, nagyon szerettem pingpongozni. De sokat úsztam, kick-boxoztam és aerobikoztam is, mellette teniszeztem, és síeltem.

Polgár Judit, sakk

Polgár Judit szakemberek segítségével dolgozta ki a komplex pedagógiai módszert

A gyerekeid sakkoznak?

Mindketten megtanultak sakkozni, és gyerekként amatőr háziversenyeken indultak is, de nem lett belőle szerelem, így én nem is erőltettem ezt. Olivér fiam 13 éves, kosarazik, Hanna lányom pedig 11 éves, és elképesztő lelkesedéssel művészi táncol, most kezdett versenyezni. Jól van ez így, mindenki csinálja azt, amihez kedve van. Ettől függetlenül a sakkon keresztül olyan tudást sajátítanak el a gyerekek, ami egészen döbbenetes, az élet minden területén használható, éppen ezért tartottam fontosnak, hogy népszerűsítsem ezt a sportot, és a kidolgozzak hozzá egy pedagógiai módszert.

Az új könyveid melyik korosztálynak szólnak?

4, 5 és 6 éveseknek, ez az ovis korosztály, ami nekem különösen kedves. Ilyenkor nagyon fogékonyak a gyerekek, én 5 évesen kezdtem sakkozni. Ekkor még a szülő nagyon aktívan részt vesz a gyereke életében, és részben a szülők is kértek arra, hogy készüljön el ez a három kötet. Elsősorban úgy készült el a könyvsorozat, hogy családokban használható és élvezhető legyen gyerek és szülő számára, de természetesen a pedagógusok, óvodák részére is ajánljuk a kiegészítő nyomtatványainkkal, eszközrendszerrel és képzéssel. A Sakkjátszótér komplex képességfejlesztő program a sakkra épül, a sakk szabályain keresztül tanít, képez. Azok a pedagógusok, akik ezt alkalmazzák 10 órás képzést is kapnak hozzá, és én úgy látom, hogy sokan érdeklődnek. A finommotorikának is nagyon hasznos: a számok, betűk írását is tanítja, a matematika területén is segít, és az egész gondolkodásmódot befolyásolja. Ahogy mondani szoktam, ez tényleg egy komplex módszer, amelyet szakemberek segítségével dolgoztunk ki most az óvodások számára. Az általános iskolásokkal már korábban elkezdtünk foglalkozni, 2012-ben útjára indult az alapítványom, a Polgár Judit Sakk Alapítvány, elsősorban azzal a céllal, hogy segítse a gyerekek képességfejlődését a közoktatásban. Az általam készített Képességfejlesztő sakk mint oktatási eszköz, kerettanterv, Magyarországon bekerült a hivatalos Nemzeti Alaptantervbe, és a Képességfejlesztő sakk 2013-tól önálló tantárgyként válaszható az általános iskolák alsó tagozatában.

Polgár Judit

A gyerekek játszva tanulnak

 

Még sakkfesztivált is szervezel…

Bele kell, hogy férjen az időmbe, ugyanis szívügyem, egyébként pedig csak szervezés kérdése az egész. A Világsakkfesztivál célja, hogy bemutassa a sakk 1000 arcát. Azt szeretném, hogy tíz éven belül 5 millió ember csatlakozzon és osztozzon a sakk örömében, egy dedikált napon. A sakk összeköt minket – ez a szlogenünk, és minden évben október második szombatján rendezzük meg ezt az eseményt, és már rengetegen csatlakoztak ehhez. Az álmom, hogy ezen a napon a világ minden településén legyen valamilyen sakkesemény, ha csak egy játszmát játszanak le egy kis faluban, az is jó. Az ideihez világszerte olyan országokból is csatlakoztak, mint  Azerbajdzsán, Mexikó és Dél-Afrika, Spanyolország, Írország, Hollandia és Nepál. A budapesti rendezvényre pedig 15 országból érkeztek vendégek: Új Zélandról, Chiléből, Hollandiából, Angliából, Franciaországból, Indiából, Olaszországból, Romániából, Szlovéniából, Szerbiából, Szlovákiából, Oroszországból, Norvégiából, USA-ból, Mexikóból.

Az ENSZ egyenjogúságot szorgalmazó nagykövete vagy. Milyen feladatok járnak ezzel a címmel?

Elkötelezetten hiszek a férfi és a női egyenrangúságban, meggyőződésem, hogy az életutamon keresztül a fiatal lányok példát vehetnek kitartásról és a sikerért való megdolgozásról, és arról, hogy sohase adják fel álmaikat. Ennek a célnak érdekében vállaltam el az ENSZ felkérését, hogy első európai tagként legyek a UNWOMEN Planet 5050 Champion tagja és képviseljem a női egyenrangúságot a nemzetközi társadalmi életben. Rengeteg interjút adok, konferenciákon szólalok fel, legutóbb októberben voltam egy UNESCO-ENSZ közös konferencián, ahol előadást tartottam.

Polgár Judit, sakk

Polgár Judit és Lars Carlsen, Mexikó

És még néhány szó Polgár Judit egyedülálló pályájáról:

  • Ő volt az első lány, aki korosztályos fiú világbajnokságot nyert, ráadásul két alkalommal
  • Ő volt az első nő, aki a legjobb 10 közé került az abszolút világranglistán
  • Ő volt az első nő, aki a férfiak között világbajnoki döntőn vett részt (2005, San Luis, Argentína)
  • Ő volt az első nő, aki Európa-bajnokságon abszolút kategóriában érmet szerzett

Világbajnokok,akiket legyőzött: Kaszparov, Karpov, Anand, Szpasszkij, Topalov, Halifman, Kaszimdzsanov, Ponomarjov, Szmiszlov, Carlsen

26 éven keresztül megszakítás nélkül vezette a női világranglistát Polgár Judit. 2005-ben a férfi ranglista 8. helyezettje volt. Hétszer kaptott Sakk Oscar-díjat, és többek között az évszázad sakkozónőjének választották. 2011-ben pedig férfi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. 2013. október 2-án megkapta a Caissa Díjat, vagy, ahogy a sportág berkein belül nevezik a „Sakk Oscart”. 2014. január 23-án a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének közgyűlése egyhangú szavazással választotta a tagjai közé. 2014. március 22-én a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a Magyar Tehetség Nagykövete címet adományozta Juditnak. 2014 végén még egy nagy elismerést kapott, a magyar sport kategóriában Prima Primissima díjas lett. 2014 augusztusában, a magyar férfi csapattal ezüstérmet szerzett a tromsői sakkolimpián, és ennek a nagyszerű eredménynek az elérésével egy időben jelentette be, hogy visszavonul a versenyszerű sakkozástól, és figyelmét a sportág nemzetközi népszerűsítésére, az alapítványa gondozására, az oktatási programja fejlesztésére, és mindenekelőtt a családjára összpontosítja. 2015. június 6-án a Magyar Sakkszövetség elnöksége egyhangú szavazással kinevezte a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitányának, közel két évig volt kapitány.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top