Szabadidő

25 éve tartja a világrekordot Polgár Judit

A magyar sakknagymester 2014. január 1-jén pontosan negyedszázada vezeti sportágában a női világranglistát.

25 éve tartja a világrekordot Polgár JuditA Nemzetközi Sakkszövetség aktuális világranglistáján Polgár Judit 2693 Élő-ponttal áll az élen, míg a második helyen a kínai Hou Ji-Fan 2629 ponttal követi.

Polgár Judit 1988-ban, mindössze 12 évesen már több jelentős nemzetközi tornán is diadalmaskodott, nővéreivel, Zsuzsával és Zsófival, valamint Mádl Ildikóval csapatban pedig az olimpiai bajnoki címet is megszerezte abban az évben. A világranglistát azonban az akkori szisztéma szerint csak évente kétszer, január elsején és július elsején frissítették, így 1989. január 1-jén jött el a pillanat, amikor Judit hivatalosan is berobbant a top versenyzők közé a ranglistán, 2555 Élő-ponttal. Az akkori női világbajnok, a grúz Maja Csiburdanidze 2520 ponttal messze mögé szorult. Polgár Judit Élő-pontszámát az azóta eltelt negyedszázadban egyetlen női sakkozó sem tudta megközelíteni.

„Büszke vagyok rá, hogy annak ellenére sem fenyegeti veszély az elsőségemet, hogy a versenyzés mellett ma már számos más tevékenységgel, így a képességfejlesztő sakk iskolai bevezetésével is foglalkozom” – mondta a sakknagymester, aki két hónapja „Sakk Oscart” kapott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése