Pataky Attila a koronavírusról: Éreztem, ahogy eltűnök

nlc | 2020. November 08.
Fizikai fájdalmai már nincsenek, de a koronavírus hatását ma is érzi Pataky Attila.

Pataky Attila úgy számol, legalább fél, de lehet, hogy egy évig is eltarthat, mire teljesen felgyógyul a koronavírus-fertőzésből. Az Edda énekese a Blikknek beszélt a betegségéről, amiről azt mondta, a Covid a bőre alá égett.

Szeretetnyalábok is segítették Pataky Attila gyógyulását (Fotó: smagpix/Korponai Tamás)

„Nagyon fájt, és éreztem, ahogy elfogyok és eltűnök a földi létből” – mondta Pataky, aki szerint a fizikuma nehezen regenerálódik és a lelke sem tud honnan elég erőt meríteni.

 

„Szerencsére még maradt bennem abból a rengeteg energiából, amit a kórházban fekve árasztottak felém. Azok a szeretetnyalábok segítettek talpra állni, ami a Kárpát-medencéből érkezett felém” – árulta el az énekes, aki nyolc kilót fogyott a vírus miatt.

Még több Pataky Attiláról:

Exit mobile version