Hosszas betegség után, 77 éves korában elhunyt Benkő László, az Omega rockegyüttes alapítója, a szomorú hírt szerdán közölte Facebook-oldalán a zenekar. Trunkos András, az Omega menedzsere pedig így nyilatkozott az elmúlt időszakról.
Már napok, hetek óta tudtuk, hogy nagy a baj. Tudtuk, hogy napjai, legfeljebb egy-két hét van hátra… A zenekar nem tudta, Kóbor János még mondta is, hogy ’Csoda lesz, a Lacinál mindig az van!’. Aztán hajnalban jött az üzenet, hogy Laci meghalt.
Az Omega énekese, Kóbor János pénteken a Blikknek elmondta, egyelőre nem tudják, mi lesz most a 60 éve működő Omegával, sem Benkő elvesztése, sem a járvány miatt. A Facebook-oldalukon viszont megosztották a rajongókkal, hol tudnak megemlékezni Benkőről.
„Benkő Lacira a tiszteletére 2014-ben ültetett fánál tudunk emlékezni, kegyeleti virágainkat elhelyezni és esténként mécsest gyújtani. A fa pontos helye: Budapest, I. kerület, Krisztina krt. 73-al szemben, a Horváth kert szélén, a villamosmegállónál. A koordináták: 47.496450, 19.033524”
– írják.
Zenészek, akiket idén veszítettünk el:
- Meghalt Eddie Van Halen legendás rockzenész
- Elhunyt a 90-es években népszerű magyar zenekar frontembere
- Meghalt Ennio Morricone
- Meghalt Florian Schneider