Aktuális

Meghalt Florian Schneider

Florian Schneider volt a Kraftwerk egyik alapítója. Az úttörő zenészt 73 éves korában érte a halál.

73 éves korában meghalt Florian Schneider, a Kraftwerk együttes egyik alapítója. A család megerősítette a hírt a francia médiának, egyéb részletet nem közöltek. Az RTBF belga lap úgy tudja, gyors lefolyású rákban hunyt el a zenész.

Florian Schneider

Florian Schneider (fotó: Lynn Goldsmith/Corbis/VCG via Getty Images)

A művészeti iskolát végzett zenész egész életében kísérletezett. A Kraftwerk előtt már kacérkodott az akkoriban (a 60-as évek végén) még gyermekcipőben járó elektronikus hangzással. Schneider hangszere a furulya volt, de már a híres együttese előtt is elektronikus eszközökkel torzította a hangját. A Kraftwerket 1970-ben alapította Ralf Hütterrel. Az 1974-es, iskolateremtő Autobahn album kiadása után már csak tisztán elektronikus hangszereknek szentelte az idejét.

Florian Schneider

Schneider a Kraftwerk élén 1971-ben (fotó: Ellen Poppinga/Getty Images)

Schneider hatása meghatározó volt a popzenére és a popkultúrára. A hetvenes évek végén Berlinben élő David Bowie az ő tiszteletére adta egyik (szintén kísérleti, elektronikus eszközökkel készített) dalának a V2-Schneider címet.

nlc.elektro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése