Vajna Tímea még mindig nem jutott hozzá a több tízmilliárdos örökségéhez

nlc | 2020. November 20.
Vajna Tímea hiába rendelkezik a végrendelet szerint Andy Vajna vagyona felett, még mindig harcol az örökségéért.

40 milliárd forintra vár a koronavírus szövődményeivel még mindig küzdő Vajna Tímea. Noha Andy Vajna özvegye nemrég egy 850 millió forintos luxusvillával lepte meg magát, úgy tűnik, nem sikerült minden pénzhez hozzájutnia, amit férje ráhagyott. Pedig a végrendelet feketén-fehéren kijelenti, hogy jár neki ez a pénz.

„Rendkívül bonyolult az amerikai cégháló, amit Andy a halála előtt kezdett teljesen átalakítani. Könnyen el lehet veszni az útvesztőkben, Timi próbál helytállni, de való igaz, hogy nagyon kimerítik érzelmileg ezek a csaták a bíróságon” – árulta el egy neve elhallgatását kérő informátor a Blikknek. Vajna Tímea nehezen viseli a jogi procedúrát, mivel régóta húzódik az ügye. Ráadásul az amerikai állampolgársági ügye sem zárult le, így a kinti bankszámlákon lévő pénzt sem kapta még meg.

Vajna Tímea (Fotó: Profimedia)

„Átszámítva közel 3 milliárd forint van letétbe helyezve amerikai bankszámlákon, amihez Timi csak akkor juthat hozzá, ha már amerikai állampolgár, mindaddig nem járhat el az ügyben egymaga” – magyarázta az informátor. Vajna Tímea egyébként rendszeresen kap egy bizonyos összeget a vagyonkezelő cégtől, ami fedezi a kiadásait.

Olvass még Vajna Tímeáról az nlc-n:

Exit mobile version