18 évvel idősebb kollégájába szeretett bele Sánta Juliska

nlc | 2020. November 30.
A táncművészre újra rátalált a boldogság.

Kollégájával jött össze Sánta László exneje, Széphalmi Júliatudta meg a Blikk. A 28 éves táncművész – akinek 6 év után idén szeptemberben ért véget a házassága – elárulta a bulvárlapnak, hogy Nagy Balázzsal 7 éve ismerik egymást, régi ismerősök a Madách Színházból, kezdetben barátok voltak, aztán egymásba szerettek. Elmondása szerint a kapcsolatuk még alakulóban van.

Széphalmi Júlia már nem titkolózik tovább az új kapcsolatáról (Fotó: Smagpictures.com / RTL Klub / Sajtóklub)

„Lacival már lezártuk a kapcsolatunkat, amikor Balázzsal közelebb kerültünk egymáshoz. (…) Nagyon jó kollegiális viszony volt kettőnk között, ami az utóbbi fél évben kezdett átalakulni, először barátsággá, később pedig szerelemmé. (…) Laci nehezen viselte, sértett volt, hiszen kollégák, tudja, hogy a jövőben együtt kell dolgozniuk, de közben tudja, nem Balázs miatt ment tönkre a kapcsolatunk” – árulta el Széphalmi Júlia, aki most távkapcsolatban él új párjával, hetente csak egyszer találkoznak, mivel a 46 éves  Nagy Balázs a Győri Nemzeti Színház művésze.

Exit mobile version