A háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabi elárulta, miért vállalta el az Exatlont

nlc | 2020. December 10.
Szabó Gabriella kétségtelenül a legmeglepőbb név az 2021-es Exatlon versenyzői között.

A háromszoros olimpiai bajnok kajakos pár hónappal ezelőtt jelentette be, hogy abbahagyja a versenyzést. Szabó Gabriellának azonban úgy tűnik, hiányoztak a versenyszituációk, ezért örömmel vállalta a TV2 felkérését: szerepelni fog ugyanis a 2021-es Exatlon Hungaryben. Az egykor profi sportoló a jogi tanulmányaira szeretett volna koncentrálni, ám ez jó lehetőségnek bizonyult. 

„Amikor abbahagytam a versenyzést, az oktatóim örültek, hogy végre látnak majd az órákon. Ez mégsem így alakult, de az Exatlon egyszeri lehetőség, hatalmas kihívás, amit nem szeretnék kihagyni.”

 

Gabi kíváncsi, hogy szerepel majd egy ilyen versenyben. „Az edzőtáborokkal és a versenyekkel az ember megszokja, hogy távol van a családjától, de az, hogy mi ott, Dominikán teljesen el leszünk zárva a külvilágtól, a telefont sem használhatjuk, igazi kihívás. Ahogy az esetleges faházban alvás is. Ráadásul nem eszem zöldségeket és gyümölcsöket” – mesélte a Blikknek Szabó Gabi, aki azt is elárulta, a labda az ellensége, így az ilyesfajta játékokban nem vár túl sokat magától. 

Kiderült, hogy mondta el a hírt egykori társának, Kozák Danutának. „Amikor elárultam neki, hogy megyek a műsorba, nevetett egy jót, hiszen kilencéves korunk óta ismerjük egymást, így tudja, milyen a viszonyom a labdákkal” – mondta viccesen a sportoló.

Szabó Gabriella (Fotó: Sajtószoba)

Olimpiai bajnokaink:

Exit mobile version