nlc.hu
Sztárok

Az Exatlon Hungary 2021 versenyzői

Háromszoros olimpiai bajnok az Exatlan Hungary 2021 versenyzői között, bemutatták az új évad szereplőit

Az Exatlon Hungary 3. évadával tér vissza Palik László a képernyőre.

Két évad, 190 epizód és több, mint 3500 versenyfutam után újra jön az Exatlon Hungary. A TV2 extrém sport-realityje hamarosan a Dominikai Köztársaságból jelentkezik, ahol már a jól ismert, embert próbáló akadálypályák mellé még nehezebb, nagyobb kihívást jelentő és látványosabb pályák épültek, hogy otthont adjanak a Bajnokok és Kihívók párharcának.

Palik László

Visszatér a képernyőre Palik László (Fotó: TV2)

„Az Exatlon Hungary a TV2 egyik legnépszerűbb műsora, ami óriási sikerrel futott az első két évadban. Tavasszal pedig a pandémia idején azon igen kevés műsorok közé tartozott a világban, amit nem kellett leállítani, és le tudtuk forgatni úgy, ahogy szerettük volna a maximális biztonság mellett” – mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

Azt, hogy ki áll majd rajthoz a piros és kék csapatban, az Exatlon Hungary műsorvezetője, Palik László árulta el:

Ők az Exatlon Hungary Bajnokai:

Kocsi Lili

életkor: 23
sportág: versenytánc / fitness
eredmények: fitness Európa-bajnok, tizenháromszoros showtánc világbajnok

 

Szabó Franciska

életkor: 29
sportág: cselgáncs
eredmények: Európa-bajnok

 

Szabó Gabriella

életkor: 34
sportág: kajak
eredmények: kilencszeres Európa- és világbajnok, háromszoros olimpiai bajnok

 

Szendy Lilla

életkor: 21
sportág: kajak
eredmények: tizenkétszeres magyar bajnok

 

Bors Máté

életkor: 24
sportág: vitorlázás, windsurf
eredmények: vitorlás korosztályos világbajnok, windsurf magyar bajnok

 

Móricz Dániel

életkor: 24
sportág: országúti kerékpár
eredmények: magyar bajnok

 

Somhegyi Krisztián

életkor: 26
sportág: műugrás
eredmények: sokszoros magyar bajnok

 

Szarka Ákos

életkor: 30
sportág: street workout
eredmények: világkupa győztes, többszörös magyar bajnok

 

Ők az Exatlon Hungary Kihívói:

Bencsik Lili

életkor: 18
foglakozás: recepciós

 

Buzás Dorottya

életkor: 22
foglalkozás: pénzügyi tanácsadó

 

Kőnig Anna

életkor: 24
foglalkozás: marketinges

 

Török Lívia

életkor: 27
foglalkozás: boksz edző

 

Balogh Richárd

életkor: 25
foglalkozás: taxisofőr

 

Herczeg-Kis Bálint

életkor: 18
foglalkozás: gimnazista

 

Nagy Dani

életkor: 29
foglalkozás vlogger

 

Pálfi Gergő

életkor: 25
foglalkozás: életmód tanácsadó

Olvass még az Exatlon Hungary korábbi versenyzőiről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top