Meghalt dr. Éless Béla színész, a Magyar Rádió és a József Attila Színház egykori rendezője, színházigazgató, színész, a Szomszédok egyik szereplője – közölte az Éless-Szín Facebook-oldal.
Bár a legtöbben a teleregényből ismerik, nem fair őt „a Szomszédok sztárjaként” aposztrofálni. A fenti titulusokon kívül Tatabányai Bányász Színpad és a Budapesti Perem Színpad alapító-rendezője, a Tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója és művészeti vezetője. Az Éless-Színt 2008-ban alapította.
A Szomszédokban az ellenszenves adótanácsadót, Kerei Gusztávot alakította. „Amikor először ment a sorozat, volt, aki arrébb lökött a virágárusnál, annyira utálta Kereit – mondta pár éve a Blikknek. Szerencsére azonban többen voltak azok, akik szeretettel álltak hozzám. A folyamatos ismétléseknek köszönhetően mai napig felismernek, a fiatalok is.”
A YouTube-on külön lejátszási listája van jeleneteinek; itt egy jellemző.
További cikkek a témában
- Nagyon aggódnak Csűrös Karoláért a rokonok és a barátok
- Kvíz: mennyire emlékszel a Szomszédokra?
- Janka néni megtanította, hogyan kell felszedni egy úriembert – ezekért imádtuk a régi szilvesztereket