Alig néhány évvel ezelőtt intett búcsút a rádiózásnak Kiss Orsi ‘Kisó‘ és Kovács Áron, akik – kisebb nagyobb megszakításokkal – több, mint egy évtizede dolgoznak együtt. A műsorvezető-páros hat évig vezette a közönség kedvencnek számító Class 40 slágerlistát, majd a 95.8 frekvenciára, az akkori Rock FM-re váltottak, ahonnan néhány éve távoztak. Most éppen erre a hullámhosszra térnek vissza a Sláger FM csapatát gazdagítva.
„Nagyon örülünk, hogy újra együtt vezethetjük a Slágerlistát, a mai napig sokan emlegetik az általunk vezetett TOP40-et. Már félszavakból is megértjük egymást Kisóval, igaz, annak idején, mikor először találkoztunk, volt egy nézése. Azóta eltelt több mint 15 év, összecsiszolódtunk és most újra pörgetjük – na és persze kommentáljuk is – a toplista slágereit” – mondta Kovács Áron, akihez hasonlóan Kisó is nagyon várja már a közös munkát.
„Január 17-től, minden vasárnap jelentkezünk majd a Samsung Experience Slágerlistával. Úgy voltunk vele, hogy ami jó, azon ne változtassunk – így továbbra is a MAHASZ heti TOP40 listáján megyünk végig. Mindkettőnk számára fontos volt, hogy szabad kezet kaphassunk a műsort illetően. Ezért ismét lesz Visszapillantó, a zenetörténelem legnagyobb ikonjaival és Áron specialitása, az álinterjúk is visszatérnek, amelyben hazai előadók interjúiból vág ki részleteket és tesz eléjük más kérdéseket. Annak idején azért működött és azért szerették a műsort a hallgatók, mert önmagunk lehettünk. Folyton csipkelődtünk egymással, mindenkit megmartunk – a jó ízlés határin belül –, nem kellett azt mondanunk, hogy tetszik egy dal, ha rossznak tartottuk. Mindezekre változatlanul számíthatnak majd a hallgatók a minden vasárnap 16:00-tól jelentkező Slágerlistában” – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Kisó.
Olvass még a Sláger FM műsorvezetőiről az nlc.-n:
- Apa lesz Viktorin Tamás – megható sorokkal jelentette be a gyermekáldást a Sláger FM rádiósa
- Pordán Petra a nők elleni erőszakról: „Felfoghatatlan, hogy valaki a nőt a tulajdonának tekintse”
- Távozott a Sláger FM-től Jáksó László