Az amerikai FBI két speciális ügynöke segítette a Novozánszki Fanni eltűnése, illetve a vád szerint meggyilkolásával kapcsolatos nyomozást – írja a Magyar Nemzet.
Az egyik FBI-ügynök profilakotó, viselkedéselemző krimininálpszichológus, társa pedig informatikus volt. A profilozó szakember környezettanulmányt készített a VV Fanni meggyilkolásával vádolt B. Lászlóról, és ez alapján meghatározta, a férfi mit tenne abban a helyzetben, ha szembesülne egy holttesttel, amelyet el kell tüntetnie.
A profilozó ügynök arra jutott, hogy B. elszállította a lány lakásáról VV Fannit, akit megölhetett és a szalkszentmártoni tavaknál elrejtette a holttestet.
A tavakhoz az informatikus ügynök jutott el B. László mobiltelefonján használt wifi jelek elemzésével, végigkövette, hogy a férfi milyen úton ment oda.
Korábban egyébként a magyar igazságügyi szakértők is a szalkaszentmártoni tavakat jelölték meg, miután B. László autójának GPS-jeleit és a mobiltelefonja adatait elemezték. A gyanúsított cipőjén pedig a tavaknál lévő föld nyomait is megtalálták.
(Kiemelt kép: Fotó: Sajtóklub/RTLII/Bársony Bence)
Fejlemények VV Fanni ügyében:
- VV Fanni 5 millió forintot rejtett el, ez lesz a pénz sorsa
- Újabb fejlemény Novozánszki Fanni ügyében, megszólalt egy tanú